E Liturgiamagyarázatok E Liturgia magyarázat 2014. október 19.

Liturgia magyarázat 2014. október 19.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Testvérek! – Ma van az évközi 29. vasárnap, a Missziós vasárnap! Most – a liturgia magyarázat keretében – folytatjuk a katolikus hitünk egyes részeinek ismertetését, hitünk rövid összefoglalását a Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, azaz összefoglalása alapján, kérdés – felelet formájában.

  1. Mi az Eucharisztia?

Az Úr Jézus Testének és Vérének áldozata, melyet azért alapított, hogy jelenvalóvá tegye az időben – egészen az Ő eljöveteléig – a Kereszt áldozatát, és ezzel az Egyházára bízta halálának és föltámadásának emlékezetét. – Az egység jele, a szeretet köteléke; a húsvéti lakoma, melyben Krisztust vesszük, a lélek betelik kegyelemmel és megkapjuk az örök élet zálogát.

  1. Mikor alapította Jézus Krisztus az Eucharisztiát?

Nagycsütörtökön alapította, „azon az éjszakán, amelyen elárultatott”, miközben apostolaival ünnepelte az Utolsó Vacsorát.

  1. Hogyan alapította Krisztus az Eucharisztiát?

Miután Jézus összegyűjtötte az apostolait a Cönákulumba – azaz az utolsó vacsora termébe -, Jézus kezébe vette a kenyeret, megtörte és odaadta nekik, mondván: „Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik.” Azután kezébe vette a borral telt kelyhet, és azt mondta nekik: „Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, mely értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

  1. Mi a jelentősége az Eucharisztiának az Egyház életében?

Az Eucharisztia az egész keresztény élet forrása és csúcsa. Az Eucharisztiában éri el csúcspontját Isten bennünket megszentelő tevékenysége és a mi iránta való tiszteletünk. Az Eucharisztia magában foglalja az Egyház minden lelki javát: magát Krisztust, a mi Húsvétunkat. Kifejezi és létrehozza az isteni élettel való közösséget és az Isten népének egységét. Az Eucharisztia ünneplésével már most egyesülünk az égi liturgiával, és elővételezzük az örök életet.

  1. Milyen nevei vannak az Eucharisztia szentségnek?

E szentség kifürkészhetetlen gazdagságát tükrözi a sokféle neve, amelyek egy-egy sajátosságát fejezik ki. A legismertebbek: Eucharisztia, szentmise, az Úr vacsorája, a kenyértörés, az eucharisztikus ünneplés, az Úr szenvedésének halálának és föltámadásának emlékezete, a szent áldozat, a szent és isteni liturgia, a szent misztériumok, a legszentebb Oltáriszentség, a szentáldozás.

Kedves Testvérek! Most pedig imádkozzunk együtt a Plébános Urunkért, az egykor és most élő papokért, szerzetesekért, szolgálattevőkért, népünkért, vezetőinkért, ellenfeleinkért, ellenségeinkért és a Váci Egyházmegyei Zsinat munkájáért:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Amen.