E Liturgiamagyarázatok E Liturgia magyarázat 2014. december 14.

Liturgia magyarázat 2014. december 14.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Testvérek! – Ma van az Advent 3. vasárnapja! Most folytatjuk a liturgia magyarázatokat, katolikus hitünk egyes részeinek ismertetését!

Melyek az Advent sajátos gyakorlatai?

  1. Csönd, elmélkedés, imádság. Foglalkozzunk többet az Isten dolgaival, ismerjük meg jobban azt, akit várunk. Legyünk többet csöndben, magunkban. Kerüljük most a hangos helyeket, izgalmakat, szórakozásokat. Járjunk Mária lelki iskolájába: figyeljük őt, imádkozzunk hozzá, vegyünk részt a Roráte (az adventi hajnali) miséken.
  2. Készülés Karácsonyra. Vegyünk részt az ünnepi liturgiára előkészítő próbákon. Ajándékainkat a helyes lelkület és szeretet készítse elő, és hitelesítse gondos, személynek szóló kiválasztás, és nem az üzleti szellem.
  3. Bűnbánat. A közelgő Karácsony várakozásában szorgosan, mégis vidáman tisztítsuk ki lelkünket, minden szennytől.

Milyen Úrjövetről emlékezünk meg az Adventben?

  1. Történelmi Úrjövet. Az ószövetség várakozása Krisztus első (alázatos) eljövetelére „az idők teljességében”.
  2. Kegyelmi Úrjövet. A hívő lélek várakozása Krisztus folytonos (lelki) eljövetelére a Karácsonyban.
  3. Eszkatologikus (azaz a végső időkkel kapcsolatos) Úrjövet. Az Egyház virrasztó várakozása, Krisztus második (diadalmas) eljövetelére, az Utolsó Napon.

Hogyan ünnepeljük a Kegyelmi Úrjövetet? A liturgikus ünneplésben mindig titokzatosan megjelenül az a misztérium, amelyet ünneplünk. Krisztus karácsonykor évről évre újraalkotja a születésének tényét, hogy annak gyümölcsét velünk közölje, és istengyermekségünket megújítsa. Ugyanazt hozza el tehát minden egyes hívének, amit az első Karácsonykor — elvben — az egész emberiségnek elhozott. Azért elevenítjük föl Adventben az Ószövetség könyörgő vágyakozását, hogy mi is átéljük a lelki sötétségünket, rászorultságunkat a kegyelemre, tehát „fölemeljük lelkünket az Úrhoz”. Kérnünk kell saját magunk számára is a Szabadító eljövetelét. Az Egyház tehát évről évre felkészül Krisztus kegyelmi eljövetelére.

Ma van Advent 3. vasárnapja, az adventi öröm vasárnapja. E napon szabad rózsaszínben mondani a misét, és szólhat az orgona is. Az Anyaszentegyház, mint jó anyánk, ezzel enyhíti a szent idő szigorúságát, és a reményt táplálja bennünk. Az öröm forrása ugyanis nem más, mint az, hogy „az Úr már közel van hozzánk!”Az Úr közelségének öröme nyugodt, aggódás-mentes bizodalmat, szívbeli békét és derűt közöl: ez őrzi meg a világ sok baja és veszélye közt a keresztényt, az élet nagy Adventjében, Krisztus eljövetelének napjáig.

Kedves Testvérek! Most pedig imádkozzunk együtt a Plébános Urunkért, az egykor és most élő papokért, szerzetesekért, szolgálattevőkért, népünkért, vezetőinkért, ellenfeleinkért, ellenségeinkért és a Váci Egyházmegyei Zsinat munkájáért:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Amen.