E Liturgiamagyarázatok E Liturgia magyarázat 2015. április 26.

Liturgia magyarázat 2015. április 26.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Testvérek! – Ma van Húsvét 4. vasárnapja, a papi és szerzetesi hivatások vasárnapja!

Most folytatjuk Hitünk rövid összefoglalását A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, összefoglalása alapján, kérdés – felelet formájában:

  1. Mi az Egyház magatartása a betegek iránt?

Az Egyház, mert parancsot kapott az Úrtól a betegek gyógyítására, kötelességének érzi a betegek gondozását és az értük való közbenjáró imádságot. Mindenekelőtt birtokában van a betegek javára szolgáló szentség, amelyet maga Krisztus alapított és Szent Jakab így tanúskodik róla: „Beteg valaki köztetek? Hívassa az Egyház presbitereit és imádkozzanak fölötte, miután megkenték őt olajjal az Úr nevében”.

  1. Ki veheti föl a Betegek kenetének szentségét?

Az a hívő veheti föl, akihez betegség vagy öregség miatt halálveszély közelít. Ugyanaz a hívő többször is fölveheti, ha súlyosabbá válik ugyanaz a betegség, vagy egy másik súlyos betegség éri. E szentség fölvétele előtt a betegnek lehetőleg személyes gyónást kell végeznie.

  1. Ki szolgáltatja ki a Betegek kenetének szentségét?

Ezt a szentséget csak pap vagy püspök szolgáltathatja ki.

  1. Hogyan szolgáltatják ki a Betegek kenetének szentségét?

E szentség kiszolgáltatásának lényege a lehetőleg püspök által megáldott olajjal történő megkenés a beteg homlokán és kezein a római szertartásban, miközben a pap e szentség különleges kegyelmét kérő imáját mondja.

  1. Melyek a Betegek kenete szentségének hatásai?

Különleges kegyelmet ad, amely a beteget bensőségesebben egyesíti Krisztus szenvedésével, önmaga és az egész Egyház javára; erőt, békességet és bátorságot ad neki, és a bűnöket is megbocsátja, ha a beteg nem tudott gyónni. E szentség olyankor, ha az Isten akarja, a testi egészség visszanyeréséhez is segítséget nyújt. Ez a szentség minden esetben fölkészíti a beteget az Atya házába vezető útra.

  1. Mi a Viaticum?

Azok szentáldozása, akik elhagyni készülnek a földi életet és az örök életbe készülnek átlépni. Az Eucharisztia, melyet az evilágból az Atyához való átmenetel órájában vesz magához az ember, közösség a meghalt és föltámadott Krisztus testével és vérével, ami az örök élet magva és a föltámadás ereje.

Kedves Testvérek! Most pedig imádkozzunk együtt a Plébános Urunkért, az egykor és most élő papokért, szerzetesekért, szolgálattevőkért, népünkért, vezetőinkért, ellenfeleinkért, ellenségeinkért és a Váci Egyházmegyei Zsinat munkájáért:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Amen.