E Hirdetések E Hirdetéseink 2015. május 17.

Hirdetéseink 2015. május 17.

  • Nagyon köszönjük mindenki munkáját, amit az Ifjúsági Találkozóért végzett.
  • Az Emberi Erőforrás Minisztériumától 14 millió forint támogatást kaptunk templomunk statikai megerősítésére. Az Ifjúsági Találkozó után kezdődik a plébánia kert átalakítása, melyre a Püspökségtől 1 millió, a Kormányzattól az Ifjúsági találkozók támogatására 2 millió forintot kaptunk. Ennek keretében két hét múlva , szombaton kerül sor a plébánián a kis ház lebontására. Erős férfikezeket szeretettel várunk.
  • Továbbra is nagyon várjuk a templombemutatásra való jelentkezést. Jelentkezés István atyánál, vagy Dankai Marikánál.
  • Május 25-én egész napos pünkösdhétfői majálist tartunk. A programok reggel 10 órakor kezdődnek és estig tartanak. Lesz két felnőtt előadás, gyerekprogramok, sportolási lehetőség – kerékpár, pingpong, tollas, foci – rendőrautó bemutató, interaktív  színházi előadások kicsiknek – nagyoknak, sorverseny, kézműveskedés, arcfestés a nap folyamán. 12 órakor szentmise lesz a templomban, utána bográcsos ebéddel várunk mindenkit. A részletes program a kihelyezett plakátokon olvasható. Kérjük, hogy az ebédhez süteménnyel járuljon hozzá, aki tud. Aki a gyermekét a délelőtti előadások alatt szeretné rábízni gyerekvigyázókra, kérjük ¾ 10-re jöjjön a plébániára gyermekével együtt.
  • Jövő szombaton, Pünkösd vigíliáján, az esti szentmise után, Lélek váró virrasztás lesz a kálvárián, imádság városunkért. Mindenkit szeretettel várunk. Jövő vasárnap Pünkösd ünnepe.
  • Csütörtökön, 21 –én, 17 órakor a plébánián idősek hete férfi csoport találkozója. Minden nyugdíjas korú férfit szeretettel várunk.