Virágvasárnap
A nagyhét és húsvét az egyházi év szíve, középpontja. A húsvéti misztérium a szó legszorosabb értelmében a keresztény élet forrása, hitünk legbelső magja. Jézus húsvétja.
Virágvasárnap kezdődött és a kereszten teljesedett be. Igyekezzünk magunkat minél jobban átadni az ünneplésnek, elmélyedni húsvét titkában, imádsággal, olvasmányainkkal és részt venni lehetőleg valamennyi szertartáson.
A szent liturgia hitforrás. A papoknak az a feladatuk, hogy a tiszta forráshoz vezessék Isten népét. A nagyhét utolsó három napja régen a nyugalom ideje volt, a kereskedelmi élet szünetelt, a nép nyugodtan részt vehetett a szertartásokon. Egészen természetes az, hogy a keresztények az év e három legnagyobb emléknapját jól felkészülve és lelki nyugalomban éljék át. Ügyes-bajos dolgainkat és a húsvéti előkészületeket (nagytakarítás) zárjuk le nagyszerdán. Ezekben a napokban elmélkedjünk Urunk megváltó haláláról, szenvedéstörténetéről, Isten ajándékairól.
Testvéri örömmel egymás felé kinyílva „kitágult lélekkel” ünnepeljük a Húsvétot. „Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek ami odafönt van” /Kol 3,1/ Időzzünk tehát minél többet a feltámadt Krisztus társaságában. A nagyhét az igazi és ősi lelkigyakorlat, ezért elmélkedjük át most a szent jeleket és szövegeket – életünket merítsük az Úr szent titkaiba. Liturgiánkat a sietség és racionalizmus befolyásoltsága miatt teljesen lemeztelenítjük, divatossá tesszük… Mi lesz velünk hogy ha a forrás mérgezetté válik? Tisztítsuk meg most újra ezt a forrást!
A liturgia a Szentlélekistentől áthatott cselekvő emlékezés Krisztus misztériumaira és annak jelenvalóvá tétele. A pap arra van felszentelve, hogy a hívekkel együtt, minden évben felmenjen „Jeruzsálembe”, hogy Virágvasárnaptól, Húsvétvasárnapig az egész egyházközséggel megünnepelje az Úr Húsvétját itt a földön és ebből éljenek.
Az Úr ünnepélyesen bevonul Jeruzsálembe, s mi elkísérjük Őt ezen az úton, a szenvedés útján. De ezt csak úgy tehetjük meg, ha először mi magunk is vértanúkká avattatunk a virágvasárnap liturgiájában. Szent színjáték zajlik le előttünk, melynek azonban nemcsak nézői, hanem szereplői is vagyunk.
Az első felvonás, az Olajfák-hegye (ágak megszentelése), második az Olajfák-hegyétől a Jeruzsálem kapujáig vezető út (körmenet), a harmadik pedig a szent város (passió, Szentmise). Személyek: Krisztus, Őt kell látnunk a papban és a körmeneti keresztben, a tanítványok serege mi vagyunk, de különös szerep jut ma a gyerekeknek, akik a hozsannázó gyermekeket képviselik. Ha ők elhallgattak volna, akkor a kövek szólaltak volna meg. Ez a kijelentés ma ránk is vonatkozik. Virágvasárnapban a Húsvét már benne van, a liturgia Virágvasárnappal kezd. Jézus bevonul a szent városba és felkínálja az üdvösséget. Húsvét hajnalának sugaraiból már Virágvasárnap világosságot kapunk. Tehát a véres nagypéntek egy nagy arany ragyogásnak a közepén helyezkedik el, bekeretezi a dicsőség, a feltámadás, a Lélek kiáradása.
A Virágvasárnap szédületesen gazdag, végtelenül bonyolult és mégis isteni módon egyszerű.
I. stáció. Beszentelő imádsággal kezdjük, ez a közösségnek és a templomnak az új felszentelése. A beszentelés után /mely a „városon kívül” történik, ahonnan kezünkben pálmaágakkal/ ünnepélyesen bevonulunk a templomba. Bevonulás és nem körmenet. A bevonulás az ősibb. Innét, ahol vagyunk, az élet sűrűjéből indulunk el és megyünk Jeruzsálem felé. Ebben a vonulásban benne van az a vonulás, amelyet Ábrahámtól kezdve az utolsó napig bejár a szent nép, míg az Örök Szentélybe érkezik. Benne van az egész szent történet, Jézus egész élete. Ezt az ünnepélyes introitust elsikkasztani annyi, mint Virágvasárnapot meg sem ünnepelni.
II. stáció. A templom alkalmas pontján a körmenet megáll: gyermekek lépnek elő és leterítik ágaikat, a pap kezébe veszi a keresztet és áthalad az ágak fölött.
III. stáció. Gyermekek díszes ruhákat hoznak a körmenettel szemben és leterítik azokat, a pap ismét kezébe veszi a keresztet és úgy halad át rajta.
IV. stáció. A körmenet csúcspontja, az ünnepi himnusz éneklése és a gyermekek hódolata. Gyermekek lépnek egymásután a kereszt elé s éneklik a verseket. Virágvasárnap másik nagy mozzanata a passió éneklése. Ezen a napon az örömhír ami Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése. A „feszítsd meg” számunkra imádsággá válik. Mi is lenne, ha az Úr nem menne fel a keresztre? Lehet kifejteni ezt a drámát? Isteni módon bonyolult és isteni módon egyszerű. Ez a Virágvasárnap szíve. Benne van nagypéntek sötétsége, Húsvét derengő hajnalfénye, de mivel mindez eukarisztikus keretben történik Nagycsütörtök is jelen van. Lehet pontosan megfogalmazni kit is ünneplünk? Egyszerűen, Virágvasárnapot!
Nagycsütörtök
Krizmaszentelési mise
Nagycsütörtök délelőtt, az egyházmegyei papjai és hívei összegyűlnek a püspöki székhelyeken, hogy az apostolutóddal közösségben vegyenek részt az olajszentelési szentmisén. A jelenlévő papok, ekkor újítják meg a szenteléskor tett ígéreteiket, hisz nagycsütörtök a papság alapításának a napja. Ezen a Szentmisén szenteli meg a püspök a szent olajakat, melyet egész évben, egyházmegyénkben használni fogunk.
Az Oltáriszentség alapításának miséje
Az utolsó vacsora Szentmiséje
Az esti szentmisével megkezdődik a Szent három nap, hitünk legnagyobb titkának, a megváltásnak 3 napos ünnepe, mely az egész egyházi év tetőpontjaként tündöklik. Nagycsütörtök az utolsó vacsora, az első Szentmise, az első Szentáldozás, az első papszentelés emléknapja – a testvéri szeretet és az egység parancsának estéje. Jézus szeretetének kiáradásáét tapasztaljuk meg. Ezen az estén a templom, különösen is az utolsó vacsora terme. A Szentmisét bemutató pap Jézust képviseli, a hívek, az apostolokat. Jézus ezért ma különösen is nekünk mondja: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem…” Ezért, aki csak teheti ma áldozik. Ha valaki még nem kész erre, úgy még járulhat szentgyónáshoz. A szenvedésre induló Jézus búcsúestéje övéivel. Jézus „vágyva vágyott” évek óta – igazából örök idők óta- készült erre a vacsorára. Ekkor adta át búcsú ajándékait: 1. Szeretetének jelét a lábmosásban, 2. Testének és Vérének szentségeit, 3. A papi átváltoztató hatalmat, 4. Végrendeletül elmondja a búcsúbeszédet, 5. És elmondja Egyházáért főpapi imáját.
Azután elénekli a hálaadó zsoltárokat, hosszú gyötrődésben, imádságban, teljes magárahagyatottságban elfogadja az Atya akaratát, engedi magát Júdás által megcsókolni, s elfogatásával megkezdi szenvedését. Mennyi történt néhány óra alatt ezen az estén. Az Úr szenvedésének és feltámadásának húsvéti szent három napja a nagycsütörtök esti szentmisével kezdődik, középpontja a húsvéti virrasztás, befejezője pedig húsvét vasárnap vecsernyéje. Jézus az ószövetségi keretet használja fel megváltó áldozatának emlékezetét ránk hagyva. Jézus nem azért adta nekünk az örök élet kenyerét, mert megérdemeltük, hanem irgalmas szeretetéből.
Az eukarisztia rendelésének van egy titokzatos mozzanata. Azt még megérthetjük, hogy Jézus elrendeli valamilyen kegyelmi tettének az emlékezetét, s isteni hatalmával arról is biztosíthat, hogy a mi megemlékezésünk is tele lesz kegyelmi tartalommal. Ő azonban az utolsó vacsorán a kenyér és bor színe alatt elővételezte keresztáldozatát, ami a valóságban még nem történt meg. Miért beszélhetett mégis testének feláldozásáról és vérének kiontásáról? Hogyan állíthatta, hogy a kenyér és a bor színe alatt már akkor is feláldozott teste és vére volt jelen? Csak azért tehette meg, mert bensőleg már egészen átadta magát az Atya akaratának, egészen elfogadva az áldozati sorsot. Viszont ha tetteinek értékét ez a tökéletes önátadás határozta meg, akkor érthető, hogy tőlünk is valami hasonló követel. Az áldozati lakomát azért rendelte, hogy testével és vérével együtt magunkévá tegyük lelkületét: az Atya előtti hódolatot és az emberek iránt való jóakaratot. Így lett Nagycsütörtök keresztény életünk és lelkünk forrása.
Nagycsütörtökön Jézus közösséget alapított. Egyébről se szól a búcsúbeszéd, mint egy megdöbbentő egymásba levésből. Jézus az Atyában van. Az Atya Őbenne. Jézus bennünk van, és mi Őbenne vagyunk. Nagycsütörtökön megdöbbentő érzelmi kettősséget él át az imádkozó keresztény ember. Együtt van a negatív elem, az egyre sűrűsödő éjszaka, és egy világos örömteli fénysugár.
Ez már megkezdődött Virágvasárnappal, de Nagycsütörtökön szinte elviselhetetlen élességben a kettő. Jézus teljesen elveszti szabadságát, találkozik a halállal. Ez az éjszaka: „Szomorú a lelkem mindhalálig”, ugyanekkor mondja, hogy „Vágyva vágytam veletek enni ezt a húsvéti vacsorát”. A vérrel verejtékezésre emlékező kis virrasztás után magára hagyjuk Jézust. Aludni megyünk.
És ekkor jön egy nagy csöndes éjszaka, amelyből majd csak a passióban hallgatjuk vissza pert, amely éjszaka folyt le. A Szentmise Glóriájára megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, hogy azután gyász jeléül elhallgassanak egészen Húsvét éjszakájáig. A plébánia népe, egy családként ünnepli együtt a szent vacsorát. Ezt az éjszakát csak a kereszt rávetődő árnyékában ünnepelhetjük, mert Nagycsütörtök minden ajándéka a keresztből nyeri erejét.
Az evangélium után kerül sor a lábmosásra. A liturgia nem pusztán emlékezés a régmúlt dolgokra, hanem a történeti eseményeket behozza a jelenbe: Megjeleníti szemünk előtt, és a külső cselekmények belső ereje által a krisztusi tettek kegyelmi hatását lelkünkbe sugározza. Ezért az evangélium után kerül sor a lábmosásra. Ennek liturgiájában rájövünk, hogy Isten nem felülről néz le ránk, hanem alulról néz fel ránk, mintegy alázatos szolga. Péter ezt nem tudja elfogadni.
Oltárfosztás.
A Szentmise végén oltárfosztás van. A minden díszétől megfosztott templom a pusztaság és vigasztalanság képét mutatja. A szentáldozat bemutatása szünetel, egészen addig, amíg az Úr fel nem támad. Régen az oltárt illatos vízzel, vagy borral és vízzel lemosták, majd szárazra törölték: a Krisztust jelképező oltáron mintegy elvégezték a holttestnek kijáró régi szolgálatot, vagy mintha verejtékes arcát törölnénk le. Mintegy, az apostoloktól elhagyatott, minden emberi vigasztalástól megfosztott Jézus képe. A pap az Eukarisztiát a Szentmise utolsó könyörgése után a mellékkápolnában rejti el, a tabernákulum üresen áll, hiszen elvitték közülünk a Mestert. Most elkísérhetjük az Úr Jézust a Getszemáni kertbe.
Búcsúbeszéd.
A búcsúbeszédnek az olvasása, Nagycsütörtök estéjének lényeges mozzanata. Nehezen lehet ezt az estét úgy elképzelni, hogy a búcsúbeszédet nem olvassuk el, legalább egyénileg.
Csodálatos kettőség figyelhető meg tehát ezen a Szentmisén, az ünnep és a fájdalom, a mise elejének jelképei, az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. Ezért van a pap fehér miseruhában (a fehér, mindig az örömnek, az ünnepnek a színe), ezért szól a Szentmise elején az orgona, ezért van virág az oltáron, ezért szólalnak meg dicsőségre minden templomban a harangok, a csengők, az orgona. A Dicsőség eléneklése után (egészen nagyszombatig) mindez elnémul. Döbbenetes a csend. Már érezzük ennek az éjszakának a drámáját: megkezdődik Jézus haláltusája, vérelverejtékezése.
Holnap nagypéntek, szigorú böjti nap. Jézus halálára emlékezve kerüljünk minden hangoskodást, zenét, 18 év fölött háromszor ehetünk, egyszer lakva jól és már 14 év fölött kerüljük a húsevést. Legyen ez csendes, elmélkedő nap a számunkra. Kerüljük a zajongást és hangos zene hallgatását. A szertartás holnap este 6 órakor kezdődik.
Nagypéntek
Nagypéntek, az év legcsendesebb, legmegrendültebb liturgiája. Ezen a napon nincs Szentmise, mert ma maga az örök Főpap mutatta be a legszentebb áldozatot a kereszt oltárán: önmagát adta áldozatul értünk, üdvösségünkért. Mélységes fájdalom, gyász borul az egész világra. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. De emlékeztethet ma a csupasz oltár a Golgota csupasz sziklatömbjére is, melyen a megváltás áldozata történt. Rá állítjuk majd a fölfeszített Krisztus keresztjét a kereszthódolatkor.
Urunk halálának emléknapja. A zsidóknál a húsvétra való előkészület napja volt. E napon nincs Szentmise, mert ma az örök Főpap miatta be véres áldozatát a kereszt oltárán. Jól tudjuk hogy a Szentmise a kereszt áldozat megjelenítése, jelenbe hozatala. Mivel ezen a napon történt meg a keresztáldozat, ezért az Egyház ezen a napon nem mond Szentmisét. Ezen a napon a templomokban keresztutakat tartanak, a hivők pedig ezt a napot csendben, imádságban, templomlátogatásban töltik szabad idejüket. Bárki megállapíthatja, hogy a Nagypénteki délutáni liturgia hasonlít a Szentmisére. A hasonlóság azt is jelenti, hogy sok mindenben el is tér tőle. A hasonló az benne, hogy az olvasmányok, az evangélium és az egyetemes könyörgések után áldoztatás van. Az Úrfelmutatás helyén azonban kereszt felmutatása van. Konszekráció azonban nincs, tehát nem Szentmise. Az egyház lemond konszekrációrol ezen a napon, de az áldozásról nem.
Ezen a napon a szent liturgia meglepően erős jeleket használ, melyek talán az egész év során nem kerülnek elő. Ezen a napon különösen igaza van János apostolnak (3, 15), aki hittel rátekint Krisztus keresztjére, az üdvözül. A rátekintés itt János evangélium összefüggésében érthető. Két fajta látás van. Van az egyszerű látni tudás, ez olyan, mint az állaté. Ezzel az ember üdvösségét illetően semmire sem megy. Hiába látták ui. kortársai Jézust. Ide mélyebb látás kell, a lényeget kell meglátni. Ha valaki a szinoptikus evangéliumokat olvassa, elkezd irigykedni Jézus kortársaira, ha a Jánost, akkor nem irigykedik többé. Jézus felismeréséhez a Szentlélek megvilágosítása, a hit látása kell.
Mikor a liturgia kezdetén belépünk a templomba, az Isten háza kopár, megfosztva minden ékességétől, a tabernákulum nyitva, nincs benne semmi. Nincs csengő, nincs orgona, a pap bevonulása alatt nincs ének, csak mélységes hallgatás. Gyertyák sem égnek az oltáron. A pap a vértanúság piros ruhájában jelenik meg és leborul az oltár előtt. Mikor az ember megsejti, hogy mi történt ezen az éjszakán, hogy meghalt értem az Isten, akkor ott nem lehet állva maradni, ott le kell borulni. Ez a földön való tehetetlen fekvés jelzi az imádást, a gyászt, a hódolatot, az egész földdel való egységet, melyre Jézus vére ráfolyt, kegyelem kérést….
Nem lehet kifejezni szavakkal. Isten csendjére az ember csendje válaszol. Nincs gyülekező ének, nincs köszöntés, nincs közösség egymással, hanem a nyitott tabernákulum csöndje előtt a keresztény nép leborul a földre.
Az első olvasmány Izaiás próféta jövendölése a Fájdalmak Férfiáról. Az olvasmányközi ének a szenvedő Messiásnak, de egyben az elesett emberiségnek is segélykérő panaszkiáltása. A második olvasmány Szent Pál tanítása Krisztus főpapságáról és áldozatáról. A szertartás olvasmányos része a János passióval fejeződik be. Annak evangéliumát olvassuk, aki végig ott állt a kereszt lábánál, mint szenvedés hűséges tanúja.
Ezután az ünnepélyes nagy könyörgések következnek, melyek jól illenek Jézus szavaihoz: „Amikor majd a keresztre fölemeltettem, mindenkit magamhoz fogok vonzani.” A kereszt áldásai most az Egyház könyörgései szerint mindenkire kiáradnak. Minden könyörgésben van egy felszólítás (az év folyamán csak ennyi: Könyörögjünk). Utána csendet tartunk. A csend az egyéni ima ideje. Ezt kellene megtanulnunk. A Szentlélekben létesített csend az egyéni ima ideje. A csendes egyéni ima után, a pap az Egyház nevében ünnepélyesen az Atya elé terjeszti Jézus Krisztus által a kérést: az Egyházért, a pápáért, a püspökökért, papokért, hívekért, keresztelendőkért, az egységért, a zsidókért, akik nem hisznek Krisztusban, akik nem hisznek Istenben, a világ vezetőiért, a szenvedőkért. A könyörgések alatt mindannyian állunk.
A mai nap szertartásának csúcspontja, a kereszt, a megváltás jele előtti hódolat. Ez a szertartás igen régi. Jeruzsálem keresztényei egykor az igazi kereszt előtt hódoltak és azt csókolták. Magát a keresztet az Üdvözítővel és megváltó szenvedésével való szoros kapcsolata miatt a legteljesebb tisztelet illeti. Amikor János azt írja, első levelében, hogy mi tapintottuk az Élet Igéjét, akkor ezt most mi is elmondhatjuk. Ezen a délutánon a kereszt maga Krisztus. Érinteni, tapintani kell a szent keresztet és megcsókolni. Ezek azok a mozzanatok, melyekről sokat kell elmélkedni, de mégsem lehet eléggé felkészülni rá. Ez a pillanat, ha hittel tesszük életünk csúcspontja lehet , ha hittel tesszük, mint ahogy Tamás apostolnak is az volt. Ebben a csókban beleleheljük Isten utáni vágyunkat, megújított odaadásunkat és azt a visszavonhatatlan igent, mely válasz a megváltó Isten szeretetére, mely életünknek értelmet ad. Ebben a csendben, meg ebben a csókban, ebben az érintésben az ember eltud oda jutni ezen a földön, hogy mindent kimond egyszerre, olyan nagy önátadással, hogy ezt fölülmúlni nem lehet, csak mindennap megújítani.
A liturgia végeztével a szent keresztet a szent sírhoz visszük, ahol csendben imádkozunk, virrasztunk. Nagyszombaton, nincsen szertartás az egyházban. Ezen a napon csend van, várakozás, időzés, elmélkedés Jézus sírjánál. Régi szép szokás, hogy nagyszombaton szentsír látogatást végzünk, az este 9 –kor kezdődő szertartás, már a húsvéti vigília része.
Nagyszombat
Nagyszombat az Úr sírban nyugvásának, az Egyház életében pedig csendes imádság és a szentsír-látogatásnak a napja. Napközben nincs liturgia, a hívő nép imádsággal, szentsír- látogatással tölti a napot, szerény ebéd után (a böjt igazán csak a feltámadási vigília után ér véget) a nagy virrasztással, Húsvét szent éjszakájára készülődik. Tehát nagyszombaton az Egyház Jézus sírjánál időzik, és az Ő szenvedéséről és haláláról elmélkedik. A szent asztal megfosztva áll, a szent áldozatot nem mutatják be mindaddig, amíg az ünnepi vigília, vagyis a feltámadás éjszakai virrasztva várásának liturgiája be nem fejeződik. Csak ezután lesz értelme a húsvéti örömnek, amelynek bőséges folyama 50 napra árad ki. Az ősi hagyomány szerint ezt az éjszakát az Úrnak kell szentelni ld. Kivonulás könyve. A nagyhét lelkiségében a virrasztás nagyon fontos. A hit lényeges eleme „az Úrnak szentelt éjszaka”. Az ApCsel-ben az egyház virraszt Péterért. Éjszaka virrasztani Istenért, Istenre várakozva, Krisztus Egyházának ez a leglényegesebb vonása. Gyertyával a kezünkben hasonlóvá válunk azokhoz a szolgákhoz, akik urukra várnak. Ld Lk. ev. A virrasztás lényege az, hogy éjfél után is várom az Urat. Ez a konokság, az Isten hűségére való építés, ténylegesen maga a szentség. Ha éjfélig vagyok csak fenn, akkor sokáig fenn voltam, a sokáig fenn levés nem virrasztás. Éjfél körül erősen legyengül a test, ezen a kritikus ponton át kell menni. Ez a krízis a hétköznapjainkban is jelentkezik a hívőnek, papnak, szerzetesnek is az életében: egyszerűen belefárad Isten szolgálatába, s ha ekkor mégis marad Jézusért, akkor lépett rá a szentség útjára. Nem az aktivizmus a bűn, vagy az, ha sokat teszünk, hanem ha lényegtelen dolgokat úgy teszünk, mint a leglényegesebbeket. Volt egyszer egy szerzetes, aki a rendbe való bemenetele előtt keresztelkedett meg, egyszer azt kérdezte, hogy miért imádkozzuk, hogy „Isten, te vagy az én Istenem, virrasztva kereslek”, (részlet a zsolozsmából) ha nem virrasztunk? Valóban, ha az Egyház nem virrasztana Krisztusra várva, megszűnne hitelesen imádkozni, megszűnne Jézus Krisztus Egyháza lenni.
A liturgia megtanít arra, hogy az ember az egész testével imádkozzék. A virrasztásban az egész ember várakozik. Mit mond a napfényben meggyújtott gyertya? Semmit! Értelmét vesztette! Fantasztikus perverziók alakulhatnak ki a liturgiában az emberi lustaság és butaság következtében. Egyik a pap mondta, hogy szabad a Balázs áldást kioltott gyertyával is végezni, mert így nem csöpög a földre s nem fogy. A vigíliát, virrasztást nem lehet nappal ünnepelni.
A Húsvét éjszakájának szertartása az egyházi év középpontja, „minden vigíliák anyja”. Drámai kifejlődésben éli át a liturgia Krisztus feltámadását, a világosság győzelmét a sötétség fölött, az egyiptomi rabságból és a sátán szolgaságából való szabadulást, lelkünk feltámadását. De nem szakítja el a feltámadást a kereszthaláltól. Egyúttal ünnepli a keresztfán szerzett megváltást is. Ez volt az ősegyházban a keresztelkedés éjszakája, halál, és feltámadás összefonódik a megkereszteltekben, ők ma éjszaka meghalnak Krisztussal együtt, s benne életre támadnak.
A keresztény nép a teljes sötétségbe borult templomban gyülekezik. Elmúlt a nap, elérkezik a második éj azóta, hogy az Úr a sírban pihen. Húsvét az első tavaszi holdtöltét követő vasárnap, ezért ragyog az ég a holdfényben. De a templomban, ahogy a szívünkben, érzésvilágunkban, még éjszaka uralkodik. Csak Istentől várhatjuk az igazi fényt.
I. rész
A Tűzszentelés igen merész szimbólum, mert azt akarja ábrázolni, amit nem lehet – a feltámadás pillanatát. Sem a teremtésnek, sem a kivonulásnak, sem a feltámadásnak nincs tanúja, nincs archeológiai lelet. Mégis a liturgia arra merészkedik, hogy szemléletessé tegye a pillanatot, ahogy föllobban a láng a parázsból. Először azonban megszenteli a tüzet. Tudjuk, hogy ezek az ősi szimbólumok, kétértelműek. Pusztító, ártó, de ugyanakkor gyógyító erők. Ezért nem egyszerűen szentelt vízzel való lefröcskölésről van szó, amikor az egyház szolgája megáldja a tüzet. Az áldás a teremtés isteni művét teszi egyértelművé számunkra. A Szentlélek az az igazi mennyei tűz, akit a feltámadt Krisztus nekünk adott első ajándékul. Miután megáldotta a tüzet, feldíszíti a húsvéti gyertyát: a kereszt, az Alfa és Omega betű, az évszám azt hirdeti, hogy Krisztusé a kezdet és a vég, az idő és az örökkévalóság. Az öt tömjénszem, Jézus öt sebhelyére emlékeztet minket, e sebek őriznek és védnek minket. Miután meg gyújtotta a feltámadt Krisztust jelképező gyertyát, odalép a koromfekete templom elé, és 3x, egyre emeltebb hangon, bekiáltja az éjszakába: „Krisztus világossága”, és a keresztény nép ajkáról, sóhajként száll fel az ének, „Istennek legyen hála”. Közben a fény egyre terjed Krisztusról az Egyházba, a hívek is meggyújtják a gyertyáikat a húsvéti gyertyáról.
II. rész
fényünnep csúcspontja a húsvéti örömhír meghirdetése, az exsultet eléneklése. A világból, a templomhajóján át a Szentéjbe ért a menet, a világosság terjed. A gondolat mélysége, költői lendülete és dallam gazdagsága tekintetében semmiféle más liturgikus szöveg nem szárnyalja túl. Az exsultet egy bevezető részből és egy párbeszéddel megkezdett főszakaszból áll. A bevezető rész a húsvéti öröm ünnepélyes meghirdetése, az énekes kérése a hívekhez hogy támogassák őt imádságukkal az ünnepi szolgálatban. Négy részre tagolható. Az első részben az angyalok örömét énekli meg, a másodikban a kozmoszét, a harmadik az Egyházét idézi föl, s így jutunk a negyedik szakaszban a helyi egyházig, a templomban összegyűlt közösségig, azon belül az örömhírt meghirdető szerpap szerepéig. A helyi egyházban, lesz most angyallá a szerpap, aki rövidesen ajkához illeszti asz üdvösséget hirdető harsonát s bevezetéssel, készülődik reá, hogy hamisság nélkül, tisztán és ércesen zendítse meg annak hangját. Ember feletti a szerpap feladata. Az angyalok szavát fogja felidézni, az Egyház üzenetét közvetíteni, s hallgatója lesz az itt egybegyűlt több száz ember, éppúgy, mint az emberiség milliárdjai. Ha ez a szó nem hangzik el évről évre a századokon át a világ templom ezreiben, akkor elhal az örömhír, s rettenetes ítélet vár mindazokra, akik elmulasztották, hogy a megfeszített és feltámadt Krisztust hirdessék. A szerpap, közbenjárást kér, de figyelmeztet is, ha hibázom, arra gondoljatok, hogy e gyertya dicséretében ajkam által egy isteni üzenet jut el hozzátok.
III. rész:
5 Ószövetségi olvasmánnyal folytatódik tovább a liturgia. Az eredeti, egész éjszakán át tartott húsvéti nagyvirrasztás maradványi, melyek a húsvétnak, a megváltásnak és a keresztségnek előképeivel oktatták a keresztelendőket, oktatják ma is a keresztségükre visszaemlékező híveket. Gyertyáinkat eloltva hallgatjuk őket.
– 1. Teremtés könyve – megérteti velünk, hogy mindenestül isten teremtményei vagyunk, s hogy a teremtésben megnyilvánuló isteni erő működik keresztségi újjáteremtésünkben is.
– 2. Ábrahám és Izsák története – Izsák feláldozása a keresztáldozat előképe.
– 3. Az Ószövetségi Húsvét felidézése. Ahogy a szidók megszabadultak a Vörös-tengeren keresztül a fáraó rabságából, úgy szabadulunk meg mi is a bűn rabságából. Ezután a prófétai olvasmányok következnek, akik Krisztusra mutatnak rá.
IV. Rész,
a pap a Glóriát intonálja be. A szenvedés idején elhallgatott a szent nép ajkán a dicsőítő ének, a Glória. Nagycsütörtök este drámai módon búcsúztunk el tőle. Most elérkezett az ünnepélyes pillanat, miután felkérték, a pap újra intonálja a Glóriát, mire megszólalnak a harangok a csengők, az orgona. Mi ez, ha nem egy ősi karizmatikus nyelv megengedett, drámaian visszafogott változata. A megzendülő orgona kíséretével énekeljük végig ezt a csodálatos őskeresztény himnuszt. Szentlecke szent Pál római leveléből van – a keresztségben Krisztus halálába temetkeztünk el, s vele együtt új életre támadtunk.
Az alleluja visszaadása. Nagyböjtben az alleluja éneklésével is böjtöltünk, 40 napja nem énekeltünk, egész nagyböjtben nélkülöznünk kellett ezt az igazi húsvéti öröméneket. Most a szerpap mintegy újra megtanít rá. Szinte berozsdásodtak hangszálaink. Az evangélium: a feltámadás jó híre Szent Márk evangéliuma szerint.
V. Rész, Keresztkútszentelés, keresztségi szertartás.
Az ősegyház ezen az éjszakán szentelte meg a keresztvizet, s ezen az éjszakán szolgáltatta ki a szentséget, hogy jelezze: Krisztus húsvéti misztériumait a keresztség közvetíti az egyes emberhez. Az evangélium után átvonulunk a keresztkúthoz, ahol, a Mindenszentek litániáját énekeljük, a megdicsőült Egyházzal közösségben kérjük a szentségi kegyelem működését. A pap ünnepélyes könyörgésben kéri Istent, tekintsen Egyházára, jóságosan nyissa meg a keresztség forrását, az Egyháznak e szent anya – ölét, Szentlelkével adja meg a víznek azt a kegyelmi erőt, hogy a vízből új gyermekek szülessenek. A húsvéti gyertyának vízbemerítése jelzi, hogy a keresztkút Krisztus megtermékenyítő ereje által lesz képes új gyermeket a világra hozni. Ezután történik, ha van keresztség, ill. a keresztségi fogadalom megújítása, majd a pap meghinti a népet ezzel az új teremtő vízzel.
VI. Rész, az Eukarisztia liturgiája.
Régi magyar szokás szerint a mise végén a pap a szentsírhoz megy, hogy a feltámadt Krisztus dicsőséges megjelenését felidézze, majd ezután indul útjára a körmenet. A húsvéti körmenetben a feltámadás örömhírét visszük meg a világba, s tanúságot teszünk a feltámadásba vetett hitünkről. De egyben túláradó örömmel ünnepeljük, énekeljük a köztünk haladó Krisztust, akire emlékeztet a feltámadási szobor, a húsvéti gyertya, de valóságosan is ott megy köztünk az Oltáriszentségben. Belekiáltjuk tehát az éjszakába, hogy emberek ébredjetek, feltámadt az Úr, a templom falai nem tudják maguk közt tartani azt az örömet, mit ekkor érez a keresztény ember. A körmenet végén a nagy hálaadó himnuszt, a Te Deumot énekeljük el.
Iszonyatos, hogy mivé süllyesztettük le a körmeneteinket. Sokszor vagyunk inkább egy karikatúrához hasonló szánalmas gyászmenet. Beszélgetünk, a gyertyával szórakozunk, a ministránsok egymást buktatják, eszünkbe sem jut, hogy miért megyünk ki az utcára, és hogy kijön mellettünk. Meg kell tisztítani a körmeneteinket, vagy különben ki se menjünk az utcára.