Jelentkezés esküvőre

Kedves Jegyespár!

 

Mindenek előtt, nagy szeretettel köszöntelek benneteket s örülök, hogy szentségi házasságotok megkötését templomunkban ünnepelhetjük.

A felkészüléssel kapcsolatban ez a lap néhány, talán kicsit túl hivatalosnak tűnő, de nélkülözhetetlen információt tartalmaz.

  1. Szükséges beszereznetek mindkettőtök, 3 hónapnál nem régebbi keresztlevelét. Ez azon a plébánián lehetséges, ahol megkereszteltek benneteket.
  2. Ha nem laktok Nagymaroson, akkor egyikőtök lakóhely szerinti plébánosától kell engedélyt kérni, hogy itt lehessen az esküvő.
  3. Ha még nem vagytok megkeresztelve, elsőáldozva, vagy bérmálkozva, és ha szeretnétek, természetesen van lehetőség ezeknek a szentségeknek a felvételére, de ez teljesen más készületet igényel. Akik nem itt laknak, azoknak a saját plébániájukon való felkészülést javaslom.
  4. Fontosnak tartom, hogy imádsággal is készüljetek életetek egyik legszebb napjára és ehhez hozzátartozik a vasárnapi szentmise is.
  5. Az esküvő általában szombaton van, előtte péntek en 19 órakor lesz értetek a szentmise. Előtte van lehetőség a szentgyónás elvégzésére. Aki már volt elsőáldozó, annak amúgy is illik szentgyónáshoz járulnia. A szentmise után tartjuk a próbát.
  6. Ha szeretnétek virágot hozni az oltárra, azt péntek délig lehet eljuttatni a plébániára. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy rizst se a templomban, se a templom előtt ne szórjatok.
  7. Ha énekkel kapcsolatban külön kérésetek van /Áve Maria/ azt Szabó Ildikóval, a kántorunkkal kell egyeztetni és külön azt vele rendezni. Ildikó telefonszáma: 06-30-27-08-394.
  8. A jegyes kurzuson mindenkinek részt kell vennie, az esketést csak ebben az esetben tudom vállalni.
  9. Az esketés díja 20 000 Ft. Ehhez még nálunk társul a díszkivilágítás, esküvői kereszt, emléklap, díszítés, pénteki szentmise díja, összesen 30 000 Ft. Ha valakinek ezzel kapcsolatban gondja van, nyugodtan szóljon.
  10. Akik Nagymaroson laknak, azoktól kérem, hogy a papírokkal együtt az évi egyházi hozzájárulásról szóló igazoló cédulát is hozzák magukkal.
  11. Van lehetőség arra, hogy esketés szövegét megtanuljátok, hisz egymásnak szolgáltatjátok ki a szentséget. Ha van a rokonságban valaki, aki szívesen felolvasná az olvasmányt és könyörgéseket, erre is van lehetőség.
  12. Hogy ne futószalag esküvő legyen, ajánlom, hogy írjatok saját szavaitokkal imát családotokért, melyet akár ti, akár a rokonságból valaki felolvashat a szertartás folyamán. Bátorítalak benneteket, hogy ezt az imát az esküvőig, és akár utána is, mindennap együtt mondjátok el.
  13. A mellékelt lapot szíveskedjetek olvashatóan kitölteni és a beszerzett papírokkal együtt visszahozni. Az esküvő bejegyzett dátumát csak abban az esetben tekintem véglegesnek, ha a szükséges papírokat megkaptam.

Még egyszer, örülök, hogy itt vagytok. Szép készületet kívánok, és ne engedjétek, hogy a látszólag fontos elintézni valók elvegyék a figyelmeteket az igazán lényegesről, hogy szeretetben és imában együtt készüljetek életetek legszebb napjára. Imádkozom értetek és szeretettel várlak benneteket bármilyen kérdésben most, az esküvő előtt és utána is. :

István atya