E Hirdetések E Hirdetéseink 2016. június 19.

Hirdetéseink 2016. június 19.

  • Sváb gyökerő település révén, szeretnénk feleleveníteni azt a régi szép szokást, h. egy – egy hegyi falu népe, nagy ünnepekkor felkerekedett és a lakóhelyükhöz közeli hegyen, vagy dombon, Isten gyönyörű ege alatt összegyűlve, szentmisét mutattak be. Kiemelkedve ezzel a hétköznapokból, rácsodálkozva a teremtés szépségére, megújult lélekkel és szívvel tértek haza. A szentmisén kívül, természetesen sort kerítettek egymás megkínálására, koccintásra, táncra, éneklésre. A Német Nemzetiségi Önkormányzattal karöltve szeretnénk első alkalommal megrendezni a hegyi szentmisét, június 25 -én, szombaton 16 órai kezdettel, a Kálvárián. Autók 15, 30 -tól a templom elől felviszik azokat, akiknek egészségi állapota nem engedi meg a fel gyaloglást. Szeretettel várunk mindenkit, kicsi és nagyot, hogy együtt ünnepeljünk, imádkozzunk és adjunk hálát a jó Istennek, hogy erre a gyönyörű helyre teremtett minket. Ne feledkezzünk el a finomságokról sem, amivel a szentmise után megkínálhatjuk egymást.
  • Idén is megszervezzük a nagyapa-apa-fia kenuzást a Szentendrei-szigetre augusztus 12-14. között. Jelentkezni Jórász Zsoltnál lehet. A résztvevőknek ma, a 9:30-as Szentmise után megbeszélés.
  • A szombathelyi zarándoklatra a szentmisék után lehet jelentkezni. 3 megjegyzés a programmal kapcsolatban: Ez egy kiemelkedően jó program! Minden korosztálynak szól- fiataloknak különösen, de családi programok is vannak. Anyagi probléma senkit se tartson vissza a jelentkezéstől! Mindenki számára tudunk megoldást találni, hogy eljöhessen.
  • Örömmel hívunk mindenkit a következő Faluközi gitáros énekes dicséretre, amely itt Nagymaroson lesz június 29-én szerdán, este fél 9-től 10-ig a templomban.