E Egyéb E Hirdetéseink 2018. szeptember 2.

Hirdetéseink 2018. szeptember 2.

  • Ma, 17-18 óraig tanév kezdő dicsőítés lesz a templomban.
  • Hétfőn, az esti szentmisét a szeptemberben születettekért ajánljuk fel.. A szentmisét követően az egyháztanáccsal közös, 20 perces szentségimádásunk lesz városunkért, közösségünkért.
  • Kedden 7 órakor, a szentmise a Rókus kápolnában lesz. 6, 45 –től autókkal kivisszük a templom előtt gyülekezőket.
  • Elsőpéntek lesz a héten. 17.30-tól engesztelő rózsafüzér a templomban. A szentmisét a folyamatos szentségimádásban résztvevőkért és szándékaikra ajánljuk fel.
  • Szombaton Kisboldogasszony ünnepe lesz.
  • Két hét múlva, szeptember 14 –én pénteken, Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepe, 15 –én szombaton lesz a Márianosztrai zarándoklat és a Nyitott templomok éjszakája rendezvény. Másnap, 15-én vasárnap a 9, 30 –as szentmisén tartjuk templomunk búcsúját és a gyerekek Szentlélek hívó szentmiséjét a tanév kezdetén. A megáldani való tanszereket hozzák magukkal. A szentmise után lesz a szokásos autó, motor, bicikli, babakocsi megáldás, majd mindenkit szeretettel várunk ebédre, a plébániára. Ennek célja, h. ne rohanjunk haza mise után, töltsünk el együtt pár órát a plébánia kertben. Előzetes jelentkezés szükséges a sekrestyében. .
  • Azok, a 7 – 8 osztályosok, akik szívesen jönnének a kisifi hittanra, István atyát keressék meg. Ez lesz a bérmálkozás előszobája.
  • Csütörtökön 17,30-kor szent órát tartunk!
  • Köszönjük azoknak, akik a nagylelkűségét, akik a Mária és Jézus szobrot restauráltatták.
  • Köszönjük azoknak is a munkáját, akik a közösségi ház rendbetételében részt vettek a tegnapi napon.