E Liturgiamagyarázatok E Liturgia magyarázat 2015. május 24.

Liturgia magyarázat 2015. május 24.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Testvérek! – Ma vanPÜNKÖSD ÜNNEPE (FŐÜNNEP)

„Amikor beteltek Pünkösdnek azaz Pentecostesnek, vagyis az Ószövetségben már előre jelzett 50-es számnak napjai, az apostolok mind együtt voltak ugyanazon a helyen. Zaj támadt hirtelen az égből, mint a heves szélvész… és beteltek Szentlélekkel.” Krisztus tehát teljesítette az ígéretét, ami így szólt: …„Kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót küld nektek…” Tehát a Szentlélek elküldése teljesíti ki Húsvét ünnepét, mert Húsvét hatásai csak Pünkösd után a Szentlélek által kezdhettek érvényesülni.

A Szentlélek: a harmadik isteni Személy, az Atyát és Fiút összekötő, személyesült Szeretet. Az isteni végrehajtó, megvalósító erő különleges hordozója. Ezért méltán játszik kiemelkedő szerepet a Krisztus által megszerzett megváltás érvényesítésében, az emberekhez való közvetítésében, vagyis a megszentelés művében.

A Szentlélek hatásai:

  1. „Elkezdtek szólni különféle nyelveken, amint a Szentlélek adta nekik szólni.” Pünkösd nyelvcsodájában – éppen fordítva, mint egykor a bábeli nyelvzavarban – a Szentlélek egybegyűjtötte azt, ami azelőtt szétszórt volt, egységbe forrasztotta az eddig különbözőt. Az emberek e szent összegyűjtése, gyülekezete: az Egyház – görögül az Ecclesia. – Pünkösd az Egyház születésnapja.
  1. „Szétoszló tűznyelvek jelentek meg…” Ugyanolyan tűzjelek között történt az Újszövetség megkötése, az új választott nép megteremtése, mint az Ószövetségé történt az Egyiptomból való kivonulás után 50 nappal a Sínai hegynél. E tűzjel egyben a Szentlélek átalakító hatását is jelzi. A Lélek minden keresztényt szent pecséttel jelöl meg, és az ajándékaival, a sugallataival átformálja a lelkeket.
  1. „Akkor Péter kilépett a nép közé…” Az eddig gyáva apostolok most az ige hirdetőivé lettek. A Szentlélek az Egyház missziós, apostoli küldetésének elindítója és az állandó életben tartója.

A piros színű miseruhában mondott ünnepi mise énekei, olvasmányai, könyörgései, az ünnepélyesebb szertartások: segítenek minket abban, hogy teljesebben átéljük a Szentlélek eljövetelét. Ügyeljünk arra, hogy ne kössenek le minket e napon a különféle tavaszi programok, hanem a nagymise buzgó megtartása részesítsen az ünnep kegyelmeiből. Adjunk hálát a bérmálásunkért, vagy határozzuk el, hogy rövidesen meg fogunk bérmálkozni!

Kedves Testvérek! Most pedig imádkozzunk együtt a Plébános Urunkért, az egykor és most élő papokért, szerzetesekért, szolgálattevőkért, népünkért, vezetőinkért, ellenfeleinkért, ellenségeinkért és a Váci Egyházmegyei Zsinat munkájáért:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Amen.