E Liturgiamagyarázatok E Liturgiamagyarázat 2016. június 26.

Liturgiamagyarázat 2016. június 26.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Testvérek, ma van az évközi 13. vasárnap! – Most folytatjuk a Hitünk rövid összefoglalását A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, összefoglalása alapján, kérdés – felelet formájában. Ma ideiglenesen abbahagyjuk a katolikus hitünk egyes részeinek ismertetését, de ősztől ismét folytatni fogjuk!

  1. Mit foglal magában az Isten kijelentése: „Én vagyok a te Urad Istened?”

A hívő számára azt jelenti, hogy őriznie és gyakorolnia kell a három isteni erényt, és kerülnie kell a velük ellenkező bűnöket. A hit meghajlik az Isten előtt, és elutasít mindent, ami ellenkezik a hittel, mint pl. a szándékos kételkedést, a hitetlenséget, az eretnekséget, az aposztáziát azaz az elszakadást. A remény bizakodva várja az Isten boldogító látását és az ő segítségét, kerüli a kétségbeesést és a vakmerőséget. A szeretet Istent mindenekfölött szereti, ezért elveti a közömbösséget, a hálátlanságot, a langyosságot, a lelki restséget és a gőgből fakadó istengyűlöletet.

  1. Mit jelent az Úr Jézus szava: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj?”

Ezt jelenti: imádni az Istent, a minden létező Urát; személyesen is, közösségben is, és megadni az Őt megillető kultuszt; a dicséret. A hála, a kérés kifejezésével imádkozni Hozzá; áldozatot ajánlani föl Neki, elsősorban a saját élet lelki áldozatát, egyesítve Krisztus tökéletes áldozatával; megtartani a Neki tett fogadalmakat és ígéreteket.

  1. Hogyan gyakorolja a személy azt a sajátos jogát, hogy igazságban és szabadságban tisztelheti az Istent?

Minden embernek joga és erkölcsi kötelessége keresni az igazságot, különösen az Istennel és az Egyházzal kapcsolatban, és a felismert igazsághoz ragaszkodni és azt hűségesen őrizni, megadva az Istennek a hiteles kultuszt. Ugyanakkor, az emberi személy méltósága megköveteli, hogy vallási téren senkit ne kényszerítsenek a lelkiismerete elleni cselekvésre, és ne is akadályozzák, hogy a közrend igazságos korlátai között a lelkiismerete szerint cselekedjen, akár magán, akár nyilvános formákban, akár egyenként, akár közösségben.

Kedves Testvérek! Most pedig imádkozzunk együtt a Plébános Urunkért, az egykor és most élő papokért, szerzetesekért, szolgálattevőkért, vezetőinkért, ellenfeleinkért, ellenségeinkért, édes magyar hazánkért, magyar nemzetünkért, és Európa keresztény megújulásáért:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Amen.