Hirdetéseink 2012. március 11

Péntekenként, a szentmise után keresztutat tartunk. Nagyböjtben énekpróbát tartunk a vasárnapi szentmisék előtt, a húsvéti szent három napra. Nagyböjti triddum lesz március 21 szerdán és 22-én csütörtökön, 18 órakor, előtte gyóntatás. Vendégünk Tampu – Ababei József...

Medjugorje-i zarándoklatunk

Kedves Hívő Hívek! Megdöbbentve tapasztalom, hogy a Medugorje-i utunk veszélyben forog, mivel, hogy ezidáig csak nyolcan jelentkeztek. Ebben én is hibásnak érzem magam, hogy kellőképpen nem lobbiztam az ügy érdekében, pedig igazi fordulópontot jelentett életemben....

A Nagyhét programja

Kedves Testvérem! 40 napon keresztül készülünk azokra a napokra, amikor azzal találkozunk majd, ”Akit szeret a lelkünk” /Énekek Éneke/. A Szent Három Napot szeretnénk Jézussal együtt lelkigyakorlatként tölteni és ehhez a mellékelt programok, segítséget...

Nagyböjti levél

A szent negyven nap a bűn ballasztjai kidobálásának, a tisztulásnak, a megtérésnek az ideje. Legyen ezért megtervezett a nagyböjtöd! 1. Legyen ez az időszak az Istenhez való közeledés útja! Legyen helye benne az aszkézisnek! Az emberek elszoktak ettől a szótól, ami...

Hirdetéseink 2011. február 19.

Kérjük, hogy aki még az elmúlt évre nem rendezte egyházközségi hozzájárulását, a szentmisék után megteheti. Hétfőn ministráns gyűlés. Csütörtökön elsőáldozók szüleinek megbeszélés 18:30-kor a napköziben. Jövő vasárnap a 9, 30 –as szentmisében lesz az elsőáldozók...

Pápai üzenet a betegek világnapjára

Pápai üzenet a betegek világnapjára: a hit biztos köteléket jelent a szenvedőknek 2012. 01. 05. 10:17 – A gyógyulás szentségeinek fontossága áll XVI. Benedek üzenetének középpontjában, amelyet a február 11-i betegek világnapjára írt. Témáját Lukács...