Hirdetéseink 2016. március 27.

Ma a déli Urbi et Orbi áldását a Szentatyának, a televízión keresztül követhetjük. Ma a 9.30-as szentmise után tojásvadászat a plébánia kertben a gyerekeknek. Közös énekes gitáros dicsőítésre hívunk és várunk mindenkit, holnap 4-től 6 óráig, a Nagymarosi templomba. A...

Hirdetéseink 2016. március 20.

Köszönjük mindenki munkáját, aki részt vett templomunk, a kálvária és a plébánia húsvéti nagytakarításában. Ma délután 16 órakor a Rózsafüzér társulat közös imára mindenkit szeretettel vár. A nagyheti miserend a hirdetőn és a honlapon is megtalálható A szent három...

Hirdetéseink 2016. március 13.

Burgermeister Erzsike házára múlt vasárnap 1. 045 000 forintot gyűjtöttünk a szentmiséken. A karitász 200 ezer forinttal, közösségünk egyik tagja 500 ezer forinttal támogatta. Tehát összesen, 1 745 000 ezer forinttal segítettük őt. Mindenki nagylelkűségét köszönjük! A...

Hirdetéseink 2016. március 6.

A 9.30 –as szentmise után, húsvétig minden vasárnap lesz ministránsgyűlés lesz. Nagyböjti lelkigyakorlat lesz március 7-én hétfőn és 8–án kedden, a 18.30 –as szentmise keretében, melyet Marton Zsolt atya, a Központi Szeminárium rektora tart. A szentmisék alatt...

Hirdetéseink 2016. február 28.

A 9.30–as szentmise után, húsvétig minden vasárnap lesz ministránsgyűlés lesz. . Ma országos gyűjtés lesz, a katolikus iskolák javára. Újra rendelkezhetünk adónk 1%-ról Egyházunk számára, illetve valamely alapítvány számára. Akkor is rendelkezzünk, ha 0 az Egyház...

Hirdetéseink 2016. február 21.

A Megyéspüspök úr rendelkezése szerint, a Váci Egyházmegye területén, a szentmise kezdő könyörgéséig, /aminek Collecta a neve/ végéig állunk. Február 27–én, szombaton nagyböjti lelki napra hívunk mindenkit a közösségi házba. 10 – 14 óráig lennék együtt. Ebéd saját...

Hirdetéseink 2016. február 14.

Nagyböjt péntekjein 14 évtől nem eszünk húst, az év többi péntekjein ez a böjt átváltható más önmegtagadásra. Minden pénteken a szentmise után keresztutat tartunk. Egyházközségünk kenyéren és vízen való böjtöt hirdet a nagyböjt minden napjára egyházközségünk lelki...

Hirdetéseink 2016. február 7.

A Házasság Hete előadásai 9-én és 12-én 20 órakor kezdődnek a Közösségi Házban. Részletes program a Hirdető táblán olvasható. Várjuk a házaspárokat, házassági ígéret megújítására, 13 –án, szombaton, a 18, 30 –as szentmisére. A szentmise után 20 órakor vacsorára hívjuk...