Hirdetéseink 2017. április 30.

  • Holnap, május 1 –én, az egész napos szentségimádás meg lesz tartva. Az esti szentmise a májusban születettekért lesz felajánlva. Szeretettel hívjuk őket.
  • Május 4 –én, csütörtökön, az esti szentmise után, Varga László kaposvári megyéspüspök úr lesz vendégünk, aki a szentségimádásról fog tanítani bennünket. Szeretettel várunk mindenkit. Akik részt vesznek, a folyamatos szentségimádásban külön kérjük, h. lehetőségükhöz mérten jöjjenek el, h. röviden kiértékelhessük az elmúlt időszakot, illetve a nyári folytatás lehetőségéről is szeretnénk szót ejteni.
  • Csütörtökön 17,30 kor szent órát tartunk
  • A héten első péntek, a folyamatos szentségimádásban résztvevőkért és szándékaikra lesz az esti szentmise felajánlva.
  • Május 6 –án, szombaton 10 – 15 óráig várjuk azokat a fiatalokat lelki napra, akik az Ifjúsági Találkozó rendezésében szeretnének segíteni.
  • Ugyanezen a napon hegyi mise a Kálvárián 16 órakor. Mindenkit várunk !
  • Május 7 –én, vasárnap, a 9, 30 –as szentmise után, a közösségi ház működésének elmúlt évre való visszatekintése, kiértékelése lesz. Mindenkit, aki rendszeresen használja a közösségi házat, vagy szívesen részt venne a jövőbeni működésének segítésében, szeretettel várjuk.
  • Május 14 –én, a 9.30–as szentmisén lesz az elsőáldozás. Hordozzuk őket imáinkban. Aki név szerint is szeretne értük imádkozni, az diákmise után az ajtónál húzhat egy nevet.
  • Nagyon köszönjük mindazok segítségét, akik idén is segítenek templomunk hétvégi nyitva tartásának lehetővé tételében, templomunk bemutatásában. Május 1 – október 29. között szombat és vasárnapi napokon van lehetőség idegenvezetést vállalni Dankai Marikánál. Ha valaki nem szeretne beszélni, írásos anyag rendelkezésre áll magyarul, angolul és németül, a látogatók kezébe adható, csak legyen ott valaki,aki ezt megteszi.
  • Május első vasárnapján, 7-én, 16:00-tól Anyák napi öröm-dicsőítés lesz a templomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Jövő hét péntek, 1. péntek, igy 17.30-tól engesztelő rózsafüzér a templomban!
  • Az Emberi Erőforrás Minisztériumától, 2 millió forint támogatást kaptunk a Közösségi Ház nyílászáró és külső homlokzati felújításra. Nagyon köszönjük mindazok munkáját, akik a pályázat elkészítés munkájában  részt vállaltak.
  • Május 20–án lesz az Ifjúsági találkozó. Hordozzuk imáinkban az ide érkező fiatalokat. A nagymarosi levél hátulról elvihető és az imádság a Találkozórét is. A Gyerekmarosról tudnivalókat is hátul találjuk. Szeretettel várjuk rá a gyerekeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.