Az első bérmálás pünkösdkor volt, amikor az apostolok megkapták a Szentlelket. Ők érett felnőttek voltak ekkor. Hosszú imával és várakozással készültek pünkösdre. Lelkükben pedig ott volt a készség, hogy Krisztusért és születő Egyházáért adják életüket.

Az első századokban az Egyház olyan fiatalokat, illetve felnőtteket fogadott be teljes értékű tagként közösségébe, akik éretten felkészültek a szentségek vételére, és készek voltak életüket adni Krisztusért és Egyházáért.

A krisztusi közösségbe való bevezetés szertartásaihoz tehát azokat a hitjelölteket engedték, akiket az Egyház megbízottjai érettnek találtak a nagykorú keresztény életre. A három „bevezető szentségben”, a keresztségben, bérmálásban és az Eukarisztiában a felnőttek egyszerre részesültek húsvét vigíliáján.

Korábban együtt szolgáltatták ki a keresztséget és a bérmálást. A gyermek keresztséggel azonban megkezdődött a két szentség szétválása a nyugati egyházban. Azt mondták: a keresztség az Egyházba, a krisztusi életbe való bevezetés szentsége, amelyet csecsemők is megkaphatnak, ha szüleik vállalják komoly vallásos nevelésüket. A bérmálás viszont a keresztény nagykorúság, a személyes döntés szentsége, amelyet csak olyan korban szabad kiszolgáltatni, amelyben valaki képes éretten dönteni Krisztus és az Egyház mellett.  

Aki megkeresztelkedett, az megkapta már a kegyelmi élet „csíráját”, részesedett Jézus, a Szentháromság életében, s így megkapta a Szentlelket is. Mi újat tud akkor adni neki a bérmálás?  A bérmálás megerősít abban, ami a keresztségben elkezdődött. A bérmálásban a megkeresztelt – most már felnőttként – maga vállalja azt, amit a keresztségben szülei vállaltak helyette: a krisztusi életet és küldetést. S odaadására válaszul a Szentlélek új módon tölti el őt és megerősíti, hogy képes legyen a nagykorú keresztény életre. A bérmálkozó már maga teszi le a keresztségi fogadalmat. Elkötelezi magát, hogy az egyház felnőtt tagja, Krisztus tanúságtevője akar lenni. E küldetéséhez megkapja a Szentlelket; s az Ő kegyelmi „ajándékait”

A bérmálás természetesen csak abban lesz gyümölcsöző, aki valóban teljes szívvel elkötelezi magát Krisztus és az egyház mellett. Ezért a bérmáláshoz csak olyan személyek járulhatnak, akik képesek erre az érett döntésre.

 „Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,14)

A bérmálás nem varázslat. Nem olyan, mint egy gyógyszer bevétele (s a többi szentség sem ilyen). Inkább egyfajta elindulás ez az isteni életre. Megerősíti az isteni élet csíráját, de a csíra csak abban tud bontakozni, aki megéli keresztségét, aki Krisztus törvényei szerint próbál élni. Az ilyen bizonyosan megtapasztalja a keresztség és a bérmálás kegyelmét. Megtapasztalja, hogy az ő gyönge törekvését Isten százszoros segítségével kíséri; hogy Krisztus „világít” életében embertársai számára.

A bérmálásra plébániánkon közösségben készülünk két éven keresztül. (korhatár 16 év)