Egyháztanács ülésének jegyzőkönyve 2019. március 18.

A Nagymarosi Egyházközség  Egyháztanácsa ülésének jegyzőkönyve

 Az ülés időpontja: 2019. március 18.

Templom hangosítás, és a szövegkivetítő TV készülék elhelyezése

  • Tisch Dani: jelzi, hogy egyelőre nincs ideje, energiája átfogóan körbejárni a templomhangosítás ügyét, és komplex módon megoldást keresni.
  • Tv helye: ha őszre kész lesz a szekkó felújítás, akkor a Tv visszakerülhet a gyári fali konzoljára a jelenlegi nem túl esztétikus zártszelvény láb helyett. Hogy pontosan hová helyezzük el, azt a következő ülésen pontosítani kell. Ha a helyet véglegesítettük, a szekkó felújítás előtt a vezeték falba süllyesztését el kell végezni.

Szintén a következő ülésen a templomban véglegesítsük a minták alapján a szentélyburkolat fajtáját, színét, a Jézus és Mária szobrok végleges helyét, valamint a keressük meg az esetlegesen későbbiekben kihelyezésre kerülő  mécses gyújtó „asztal/állvány” helyét.

Aktuális pályázati ügyeink

  • A Közösségi ház külső környezetének felújítására 5 mill. Ft összegben leadott pályázatunkra 400.000 Ft-t nyertünk. Ezt az összeget végül – kis volumenére való tekintettel – a Közösségi ház belső festésének befejezésére fogjuk fordítani.
  • A Közösségi ház külső környezetének felújítására, az itt elvégzendő feladatokra újra beadjuk a pályázatot április közepéig a Magyar Falu pályázati program keretében.

A Pasztorális csoportról

  • Zoller Andrea: a Szentlélek csodálatra méltóan elindította/megindította a csoportot.
  • Feladatuk a Pasztorális Terv elkészítése. Úgy érzik, egy hosszú távú Pasztorális Terv összeállításához „kevesek”, de 1 évre előre meg tudják határozni a pasztorális célokat.
  • Tematikus évhez – tematikus nap/napok. István atya időben határozza meg a tematikus év tartalmát, így majd előre tudnak tervezni tematikus napokat az adott évre.
  • Fontos!!!: vezetői képzés, ifjúsági képzés, ifjúsági koncepció kialakítása
  • István atya: az őszi egyháztanácsi munkahétvégén vegyük elő az 5 évvel ezelőtt  elkezdett Pasztorális Terv programozást, használjuk fel a folytatáshoz.  A munkahétvége időpontja: november 8-10. Kismaros, Ciszterci monostor.

Szentlélek szeminárium

  • Tisch Dani: összeállt egy szűk, elkötelezett szervező team. Próbálják az előzőekhez képest más alapokra helyezni – a már végzettek, az Alfások és mindenki más megszólításával. Reménykednek akár 100 fős résztvevői létszámban is, elkötelezetten dolgoznak az őszi indulásért.

Kőkeresztjeink felújítása

  • Megtörtént a hírverés, kültéri keresztjeink megújításának szándéka kihirdettetett.
  • Az Ipoly Erdő Zrt. már elvállalta a Csapáson lévő „Égett asszony” keresztjének felújítását.
  • Fontos az ügyet napirenden tartani, 2 havonta beszámolni a városi újságban a fejleményekről, helyzetjelentést adni. Ugyanígy a Tanúságban is, és István atya hirdesse visszatérő rendszerességgel a szentmiséken is.

Magyar falu program – pályázati lehetőségek

  • I. A családtáborra pályázunk
  • II. Közösségszervező 1 éves bérére lehet pályázni.

Erre István atyával és a Pasztorális csoporttal leegyeztetve van konkrét jelölt. A megbízás 1 évre szólna, részmunkaidős jelleggel. Ezt a döntést az Egyháztanács jóváhagyta.

  • III. Közösségi ház külső környezetének rendberakása

Hegyi mise (május 25. – 16 óra)

  • Az  idei évben az Egyházközség részéről Horváth Barna és Dankai János végzi a szükséges szervező munkákat.
  • Az esti mise aznap ezúttal elmarad, ezért a várható nagyobb részvétel miatt érdemes több padit felvinni.

Júnus 8. – Pünkösdi virrasztás

  • Hadi Ritáék énekelnek az esti szentmisén, és az esti virrasztáson is