Ünnep előtti életünk kicsit hasonlít betlehem nyüzsgéséhez. Valószínűleg a vártnál hamarább érkeztünk meg nyugat Európába, ahol az advent négy hete évtizedek óta a fogyasztói társadalom legfényesebb időszaka. A tülekedés, fényáradat a hangszórókból harsogó Csendes éj. Akárcsak Betlehem városa. Azonban azokban a napokban nem vették észre a forgatagban a szállást kereső Szent Családot.

Ma vásárlási láz gerjesztésének kifinomult technikái elől aligha menekülhet meg az ember. Az első ajándék megvásárlásakor azzal nyugtatja meg magát hogy a szeretet szerény jeleire mindig is szükség van, később azzal, hogy az ünneptől függetlenül is vásárolnia kellene ezt azt. Azután rádöbben, hogy nincs megállás, egyre bővül a megajándékozottak köre. Ma már nem készítünk saját munkánkkal apró meglepetéseket, mert gyarlónak látjuk saját munkánkat a fényes kirakatokban sorakozó ajándéktárgyak mellett. Végül is szorongva várjuk az ünnepet. A jászolban fekvő kisded viszont, aki rongyos istállóban jött világra figyelmeztet, hogy a külsőségek mit sem érnek, ha nem találjuk meg lelkünk békéjét.

Mentsük meg az ádventet és a karácsonyt addig, amíg lehet!

Adventben, a várakozás idején várjuk a születendő gyermeket. Nagyon szép ahogy egy családban mondják: gyermeket várnak. Egy gyermek azonban csak ott születhet meg, ahol várják!

Jézus Krisztus ebben az ádventben a mi szívünkben szeretne megszületni. Ő nélküle a karácsony giccs, eltorzítása a lényegnek. Az ádventet és a karácsonyt nem az ember találta ki, s épen ezért nem lehet róla Jézus Krisztus nélkül beszélni róla.

Ebben az időszakban csónakba száll a tenger, az Isten Fia eljön közénk, felkínálva szeretetét az ember számára. Mikor ezt megsejtjük, kilépünk a telitettség emelkedett állapotából. Valaki hozzánk simul a betlehemi éjszakában és szegény rongyos kis tarisznyájából szeretetének morzsáit kínálja fel nékünk. Ekkor kiesünk a nagyság szerepéből, s meglepődünk az előttünk esdeklő Isten meglepő tettétől. Többé már nem tündöklünk a szeretet ingyen konyhájának konyhafőnöki szerepében.

A betlehemi éjszakában felkínált szeretetet elfogadhatom, vagy visszautasíthatom, de ahogy Angelus Silezius mondja: „ Jézus ezerszer is megszülethetne a földön mit sem használna neked, ha a te szívedben nem születne meg”.

Ami karácsony nagy titka az a szeretet csodája: Isten beleszeretett az emberbe… azért, hogy az ember is egész szívvel tudja szeretni az Istent. . Amikor Isten vállalja a mi életünket, akkor felnyílik előttünk a saját szépségünk, éltünk értelmet kap. Ilyenkor mindenki egy kissé megszelídül. Egy gyermek mondta egy hittan órán azt, hogy bárcsak mindig karácsony lenne, mert akkot anyu mosolyog, apu sem veszekszik – az ünnep visszahat az emberre.

Exupery Kis Hercegében a róka leszögezi hogy szükség van bizonyos szertartásokra. – Mi az hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg. – Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek az emberek – mondta a róka. Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól.

Sőt mi már azt is tudjuk, hogy nemcsak az egyik nap lesz különb a másiktól, hanem az ünneplő ember is megtud változni. Az ordasokban megszülethet a bárány, a szembenállók képesek letenni fegyverüket, megtud változni egy család addigi hangulata is. Egyszerre csak kiderül, hogy nemhiába dúdolgatjuk az ünnepi éneket: „Békesség a jóakaratú embereknek”. A hangulatok ébresztgetésén túl, be tudja költöztetni életünkbe a békéjét Az, Akit ünnepelünk. Ezzel a gondolattal kívánok áldott Szent karácsonyt a város minden lakójának. Ünnepre készülünk, a legszebbre, a legbensőségesebbre.

Nemcsak várjuk, tenni is kell valamit az ünnepért. De most itt ne a bevásárlásra, takarításra, sütés – főzésre gondoljunk.

Egy fiatalember egyszer elhatározta, hogy minden karácsonyra megajándékozza magát egy nappal, amikor nem tanul, nem szórakozik, még csak nem is alszik többet. Hanem olvas, gondolkodik, keresi élete értékeit, annak szépségét, komoly kérdéseket tesz fel, és a karácsonykor földre született Jézustól kér válaszokat. „Négy éve ajándékozom így meg magamat, s már annyira várom ezt a napot. Oly boldoggá tesz, mint kiskoromban a karácsonyfa.” – Önmagunk megajándékozásáról sem feledkezhetünk el azokban a napokban. Ha nincs egy egész napunk, akkor legalább egy órával.

Családjaink Karácsonyra várva ebben az évben is együtt készülhetnek a nagy ünnepre. Osztozhatnak egy 2000 évvel ezelőtt élt család örömében, ahol egy kisfiú született. Jézus világra jötte, sok ember számára az időszámítás kezdetét, esetleg egy új történelmi kor nyitányát, másoknak életük középpontját jelenti.

Ajándékozzuk meg egymást is ezen az ünnepen, de olyan ajándékkal, amelyből nem spóroljuk ki önmagunkat. A legnagyobb ajándék, ha időt „pazarolok a másikra”! Az ünnep napjai lehetőséget kínálnak, a családi felfedezésekre és közös örömökre. Elővehetjük, pl. a Tv nézés helyett a porosodó társasjátékot, megkeressük a fiók mélyén rejtőző csomag kártyákat, a játék hangulatos órái egymás közelségével ajándékoznak meg minket.

Előkerülhetnek a már rég nem látott fényképalbumok. Milyen jó, hogy nem csak cipeljük a napi feladatok terheit, hanem erőt meríthetünk elődeink példájából, a múlt tapasztalataiból. És az ünnep arra is meghívhat minket, hogy örömet szerezzünk rég nem látott rokonainknak, barátainknak, vagy a szomszédnak, akivel csak ritkán futunk össze, azzal, ha meglátogatjuk, szeretetünkkel megajándékozzuk őket.

Reményik egyik versében azt írja, hogy „egy isten arc van elrejtve bennem” s ez így is van. Mindannyian hordozzuk az ártatlan tisztaságnak ezt a képét, amely oly sokszor nagyon mélyre kerül életünkben. De célunk, hogy egyszer az életben rátaláljunk, erre a megporosodott arcra, és az újra reneszánszát élhesse. A szeretet által segíteni tudjuk egymást, hogy rátaláljon, talán elfelejtet igazi énképére. Az ember, ha érzi hogy szeretik, elfogadják, szárnyakat kap. A szeretet, az igazi életet jelentő ajándék.

Ezekben a szívben – lélekben várt napoknak ez lehet a legnagyobb ajándéka. Várjuk az ünnepet, a szeretetnek azzal a parazsával, amely minden embert égetés minden családban világítani akar.

Dosztojevszkij fiatal korában elzüllött és börtönbe jutott. Karácsony napján szabadult. Estefelé a városban járva látta, ahogy az emberek készülnek az ünnepre. Eszébe jutott züllöttsége. Utálta önmagát. Amikor egyik kirakatban karácsonyfát látott, karácsonyi éneket kezdett dúdolgatni. Végül már a könnyei is hullottak. Belenyúlt a zsebébe, ahol a pálinkás üveg lapult. Kihúzta a pálinkát, a hóra öntötte, az üveget pedig darabokra törte. Új életet kezdett…

Bátorság tehát! A világ azé, aki szeret és ennek legjobban a tanúbizonyságát, tudja adni. Áldott, szent karácsonyt kívánok a város minden lakójának:

István atya