„Minden forrásom belőled fakad.”

Az Eucharisztia keresztény életünk és küldetésünk forrása. A zsoltáros hitből fakadó örömmel énekli, hogy mindenek forrása az Isten (Zsolt 87,7). A szamariai asszony történetéből (Jn 4,7-26) tudjuk, hogy Jézus Krisztusban „az örök életre szökellő vízforrás” (Jn 4,14) megjelent közöttünk. Jézus ma is hív mindenkit: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szavai szerint, élő víz folyói fakadnak” (Jn 7,38).

Csodálatos a keresztség forrása is: az új élet, a kegyelmi élet forrása, hiszen az újjászületés és megújulás fürdője (vö. Tit 3,5). Az Eucharisztia pedig az élet kenyere, az istengyermeki élet növekedését szolgáló táplálék. Jézus, a világ életéért áldozatul adott feltámadt testét adja nekünk eledelül (vö. Jn 6,51): így ő mibennünk marad, mi pedig őbenne (vö. Jn 6,56). Testét és vérét, vagyis önmagát adja valóságos ételnek, italnak, hogy azt magunkhoz véve örökké éljünk. Tudjuk: „A szentmiseáldozat az egész keresztény élet forrása és csúcspontja” (Lumen gentium, 11). „Az Eucharisztiából, mint forrásból árad belénk a kegyelem, az emberek megszentelése” (Sacrosanctum concilium, 10). Olyan tiszta forrás, amelyből mindnyájan meríthetünk az Eucharisztia ünneplése által, a szentáldozásban és a szentségimádásban. Olyan világban élünk, ahol sok minden elbizonytalaníthat katolikus hitünkben. Ebben a sajátos légkörben még fontosabb megvilágítanunk, az Eucharisztia hogyan alakítja az életet, és így miként forrása az evangelizációnak. A szentáldozás nemcsak Krisztussal egyesít bennünket, hanem az Egyházzal is. Az Eucharisztiában való részesedés túl azon, hogy az egyházi közösség forrása, a Közép-Európában élő egyház mai helyzetében még hangsúlyosabb jelentéssel bír, amennyiben elősegíti a népek és nemzetek közötti kiengesztelődést és egységet.