Ferenc pápa, Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka és Justin Welby canterburyi érsek most először egyesítették hangjukat, hogy sürgős felhívást fogalmazzanak meg a környezeti fenntarthatóság, a szegénység elleni küzdelem és a nemzetközi együttműködés érdekében.

Több mint egy éve mindannyian megtapasztaltuk egy globális világjárvány pusztító hatásait. Mindannyian: szegények és gazdagok, gyengék és erősek egyaránt. Egyesek védettebbek vagy sebezhetőbbek voltak, mint mások, de a gyorsan terjedő fertőzés miatt egymásra voltunk utalva a biztonság megőrzése érdekében tett erőfeszítéseinkben. Rájöttünk, hogy ezzel a világméretű katasztrófával szemben senki sincs biztonságban; hogy tetteink valóban hatással vannak másokra, és hogy amit ma teszünk, az befolyásolja, mi fog történni holnap. Ezek nem új leckék, de újra szembe kellett néznünk velük.Ne szalasszuk el ezt az alkalmat. El kell döntenünk, milyen világot akarunk a jövő nemzedékeire hagyni.Isten azt parancsolja: „Válaszd az életet, hogy te is, utódaid is élhessetek” (MTörv 30,19). Úgy kell döntenünk, hogy másképp élünk; az életet kell választanunk.

A szeptembert sok keresztény a teremtés időszakaként ünnepli; jó alkalom ez arra, hogy imádkozzunk és törődjünk Isten teremtésével. Miközben a világ vezetői arra készülnek, hogy novemberben Glasgow-ban találkozzanak, hogy bolygónk jövőjéről tanácskozzanak, imádkozzunk értük, és gondolkodjunk el, milyen döntéseket kell mindannyiunknak meghoznunk. Ezértegyházaink vezetőiként mindenkit arra hívunk, hogy hitétől és világnézetétől függetlenül igyekezzen meghallani a Föld és a szegények kiáltását, vizsgálja meg saját viselkedését és hozzon érdemi áldozatokat az Istentől kapott Földért.  A fenntarthatóság fontossága  Közös keresztény hagyományunkban a Szentírás és a szentek megvilágosító perspektívákat kínálnak mind a jelen valóság megértéséhez, mind pedig valami nagyobb ígéretéhez, mint amit jelenleg látunk. A gondoskodás fogalma – az Isten adományaiért való egyéni és kollektív felelősségvállalás – kulcsfontosságú kiindulópontot jelent a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatósághoz. Az Újszövetségben olvashatunk a gazdag és ostoba emberről, aki nagy mennyiségű gabonát halmoz fel, de közben elfelejti, hogy élete véges (Lk 12,13–21). Hallunk a tékozló fiúról, aki korán kikéri örökségét, hogy aztán elherdálja, és végül éhezzen (Lk 15,11–32). Figyelmeztetést kapunk, nehogy rövid távú és olcsónak tűnő lehetőségeket válasszunk, nehogy homokra építkezzünk ahelyett, hogy sziklára építenénk, hogy közös otthonunk ellenálljon a viharoknak (Mt 7,24–27). Ezek a történetek arra hívnak bennünket, hogy szélesebb látókörrel nézzük a dolgokat, és felismerjük helyünket az emberiség hosszú történetében.Mi azonban az ellenkező irányba indultunk el. Maximálisan a saját érdekeinket követtük a jövő nemzedékek rovására. Azzal, hogy a saját jólétünkre összpontosítunk, azt tapasztaljuk, hogy a hosszú távú felhasználásra szánt javakat, beleértve a természet kincseit is, rövid távú haszonszerzés céljából elfogyasztjuk. A technológia új lehetőségeket nyitott a fejlődés előtt, de arra is, hogy korlátlan vagyont halmozzunk fel, és sokan közülünk úgy élnek, hogy nem törődnek másokkal, sem a bolygó korlátaival. A természet ellenálló, mégis érzékeny. Már most tanúi vagyunk, milyen következményekkel jár, ha nem vagyunk hajlandók megvédeni és őrizni (Ter 2,15).Most, ebben a pillanatban, lehetőségünk van a megbánásra, arra, hogy elszántan megforduljunk és az ellenkező irányba induljunk.Az önző haszonszerzés helyett nagylelkűségre és méltányosságra kell törekednünk abban, ahogyan élünk, dolgozunk és használjuk a pénzt.