„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!” (Mt 15,28)

Jézus Tírusz és Szidón vidékére tartott, idegen földre. Talán ezért, hogy végre egy kicsit megpihenjen a tanítványaival, és csendben lehessen, egyedül, imádságba visszavonulva. Hirtelen egy asszony kiáltására lettek figyelmesek, akinek a nevét, hasonlóan másokhoz, szintén nem említik az evangéliumok. A tanítványok számára kellemetlen és zavaró volt a viselkedése, könyörögtek Jézusnak, hogy teljesítse kérését, hogy megszabadulhassanak tőle, „hisz kiabál utánuk”. Az asszonyt viszont nem tartotta vissza sem az, hogy nem izraelita, sem az, hogy ő egy nő, sem az, hogy Jézus szóra sem méltatta. Egy kétségbeesett édesanya ő, akinek a lányát „kegyetlenül gyötri az ördög”. Jézus közelébe megy, és kitartóan reméli, hogy személyesen találkozhat vele. Oda is lép és leborul a Mester előtt a kérésével, hogy segítsen rajta. Jézus hallatlanul kemény szavakkal fordul hozzá: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.”

Az asszony elfogadja az elutasítást, megérti, hogy Jézus elsődleges küldetése nem az ő népéhez szól. De megérti azt is, hogy az ő Istene nem egy kegyelemosztó gépezet, hanem olyan Atya, akivel igaz kapcsolatba kerülhetünk elismerve saját kicsiségünket is. Az asszony ennek tudtában néz Jézus szemébe: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” Ezzel szinte falhoz állítja Jézust, és meghatja őt alázatával, hogy megelégszik a morzsákkal is. Még a kiáltása is úgy tűnik, hogy a hitét fejezi ki, így szólítja Jézust: „Uram, Dávidnak fia!”

Az evangéliumok a következő szavakkal írják le sz asszony rendíthetetlen hitét: Közeledik és odajött Jézushoz, hangosan és sírva kéri, hogy könyörüljön, Úrnak ismeri el és leborul előtte, szilárdan és kitartóan hiszi, hogy az Úr számára lehetséges a lehetetlen, Jézus keménységére tűpontos logikával válaszol. Legfőbb jellemzői az anyai szeretet és a bizalom. És „még abban az órában meggyógyult a leánya”.Ez az ige egy olyan asszonyról szól, aki az élő és cselekvő hit mintaképe. Ugyanakkor bemutatja, hogy milyen kétségeken át vezetett az első keresztény közösség útja, mert nekik ír Máté, hogy nyíljanak meg a nem zsidó világ felé is, mert ők is keresnek, és óriási a hitük.

„Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!”

A szírföníciai asszonyhoz hasonlóan „a mi hitünket is próbára teheti egy váratlan nehézség, egy előre nem látott esemény, mely felborítja addigi terveinket; egy súlyos betegség vagy egy hosszan tartó fájdalmas helyzet”[2], és hozzátehetnénk azt is, hogy a békétlenség a világban, a társadalmi igazságtalanság, a súlyosan beteg bolygónk, vagy a családban és a társadalomban fennálló konfliktusok… És egyik hiányosságunk az is, hogy nem vagyunk állhatatosak, és nem teljes bennünk a bizalom. „Ezért Isten megengedi, hogy nehéz, gyakran abszurd helyzetekbe kerüljünk. Meg akarja tisztítani hitünket; látni akarja, hogy valóban rá tudunk-e hagyatkozni s elhisszük-e, hogy szeretete messze felülmúlja minden tervünket, vágyunkat és várakozásunkat.”[3]

Saliba története is ezt mutatja. El kellett hagynia a városát. Homszban lakott, Szíriában. Ott kellett hagynia idős szüleit is. Édesapjának üveges üzlete volt, amely tönkrement a háború alatt, városukat pedig teljesen ki is fosztották. Saliba sok más fiatalhoz hasonlóan úgy gondolta, hogy más lehetőségeket kihasználva föl kell építenie életét valahol, és nem adta fel. 22 évesen nagy kitartás volt benne, hogy ő is részét adja ahhoz, hogy megsebzett népe újra talpra állhasson. Csatlakozott a RestarT[4] projekthez, és ennek keretében egy saját kis fűszerüzletet nyitott. Nem csak olajat, kávét, hüvelyeseket és fűszert árul, hanem az édesanyja által készített házi sajtot, joghurtot és vajat is. Már egy hűtőszekrényt és egy generátort is beszerzett. Amikor pedig az üzlet zárva tart, akkor idős édesapjával együtt élelmiszer-adományokat osztanak szét rászoruló családoknak.[5]