E Liturgiamagyarázatok E Liturgia magyarázat 2014. május 25.

Liturgia magyarázat 2014. május 25.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Testvérek! – Ma van Húsvét 6. vasárnapja, tömegtájékoztatási világnap és a Hősök napja. Most, a liturgia magyarázat keretében folytatjuk a katolikus hitünk egyes részeinek ismertetését, folytatjuk Hitünk rövid összefoglalását A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, összefoglalása alapján, kérdés – felelet formájában:

243. Mi az Imaórák liturgiája?

Az Imaórák liturgiája az Egyház nyilvános és közös imádsága; Krisztusnak a testével, az Egyházzal együtt mondott imádsága. Krisztus misztériuma, melyet az Eucharisztiában ünneplünk, ezáltal szenteli meg és formálja át a mindennapok idejét. Főként zsoltárokból és más bibliai szövegekből, illetve az egyházatyák és a lelki élet mestereinek írásaiból áll.

244. Szüksége van-e az Egyháznak sajátos helyekre a liturgia végzéséhez?

Az Újszövetség „lélekben és igazságban” folyó kultusza nincs kizárólagosan valamely helyhez kötve, mert Krisztus Isten igazi temploma, aki által a keresztények és az egész Egyház is a Szentlélek hatására az élő Isten templomává lesznek. Itt a földön azonban Isten népének szüksége van olyan helyekre, ahova a közösség összegyűlhet ünnepelni a liturgiát.

245. Mik a szent épületek?

A szent épületek Isten házai, az adott helyen élő Egyház és a mennyei lakás szimbólumai. Az imádság helyei, ahol az Egyház elsősorban az Eucharisztiát ünnepli, és imádja a tabernákulumban valóságosan jelen lévő Krisztust.

246. Melyek a kiváltságos helyek a szent épületeken belül?

A következők: az oltár, a tabernákulum – azaz a szentségház, a krizma és a szent olajok őrzési helye, a püspök széke (katedrája), a papi szék, az ambó – azaz a prédikáció helye, a keresztkút, a gyóntatószék.

247. Miért ünnepli az Egyház Krisztus egyetlen misztériumát különböző liturgikus hagyományok szerint?

Mert Krisztus misztériumának kifürkészhetetlen gazdagságát nem lehet kimeríteni egyetlen liturgikus hagyománnyal. Ezért kezdettől fogva ez a gazdagság a különböző népekben és kultúrákban csodálatosan változatos és egymást kiegészítő jellegzetes kifejezési formákat talált.

Kedves Testvérek! Most pedig imádkozzunk együtt a Plébános Urunkért, az egykor és most élő papokért, szerzetesekért, szolgálattevőkért, népünkért, vezetőinkért, ellenfeleinkért, ellenségeinkért és a Váci Egyházmegyei Zsinat munkájáért:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Amen.