Körömi Ferenc: Segíts, Nagyúr!
Simándy József emlékére 

Gondos az ősz, már ékíti a tájat,
A fák lombja, ím, arany korona,
Útrakelő fecske itthagy fészket, házat,
Felhők közt repül messze el, tova. 

A park szélén a nyár kísért az őszben,
Ott, ahol egykor rabok háza állt.
Egy ércszobor, egy Nagyúr áll a közben,
Elcsukló hangom hozzá így kiált: 

„Édes hazánkat mikor nagy baj érte,
Isten nevében népe hadba szállt,
Lengő zászlóval patrónusát kérte,
S elgyötrött népünk mindig talpra állt! 

És hitték azt, hogy szép lesz újra minden,
Ragyog az ég és virul a határ,
Hitték azt, hogy velünk van az Isten,
Szerették ezt a megszűkült hazát… 

De sötét felhőt hozott ránk a végzet.
Reánk borult a vérvörös lepel,
S a rögös útján ez a büszke nemzet
Hazát s Megváltót lassan feledett… 

Nagyúr! Hol van hitünk – elveszett az úton,
Nem tudjuk, hol van Isten és Haza;
Átvezettél minket sok gondon és bajon,
Segíts nekünk, hazánknak Dalnoka! 

Ott fönt az égben énekelj az Úrnak!
Kísérjen halkan angyalok kara,
Bűvös ereje lesz így majd dalodnak,
Leomlik majd a hallgatás fala. 

S te csak dalolj szívből a szenteknek,
Hisz’ várva-várjuk a víg esztendőt,
Hogy megszenvedett, hosszú ezredévnek
Elmúltán kapjunk derűsebb jövőt… 

…Akkor talán csodát teszel velünk,
Ha hallja az Úr a Bánk csodás dalát –
Idelenn meg könny áztatja szemünk,
Ha felcseng a dal, a „Hazám, hazám…” 

A parkban, hol egy ércszobor áll csendben,
Tavaszidőben zöldellnek a fák,
Valaki nekünk énekel az égben,
Hogy szeressük e szépséges hazát! 

Kismaros, 2011. augusztus 4.