- Nagyon köszönjük mindenki munkáját, aki részt vett szombaton a közösségi ház takarításában. Külön köszönjük Döbrössy Gellértnek és Gabinak, h. gondját viselik a Háznak egész évben.
- Szeptember 5–én, hétfőn, az esti szentmise után, István atya szeretne találkozni a templom takarítókkal, idegenvezetőkkel, egyházadószedőkkel, h. megköszönje fáradozásukat.
- Azoknak a gyerekeknek, akik tavaly legalább öt alkalommal részt vettek roráte szentmiséken, szeptember 9–én, pénteken lesz jutalom kirándulás Kemencére. Indulás busszal, a Főtéren a zászlótól, 8.45–kor. Iskolai kikérőt intézzük. Kérjük, h. a gyerekek nevét a sekrestyében található kihelyezett lapra olvashatóan írjuk fel. Azok a szülök, akik kísérőként tudnának jönni, István atyánál jelentkezzenek. Az ebéd saját tarisznyából lesz.
- Templomunk Búcsúja, Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepét, szeptember 11-én vasárnap tartjuk. A 9.30–as ünnepi szentmise után lesz tanszer, babakocsi, roller, bicikli, motor, autó megáldás. A plébánia kertben a szentmise után a gyerekeknek játék, találkozás a vízirendőrökkel. A felnőtteket kérjük, otthoni finomsággal kínáljuk meg majd egymást. Ezen a napon lesz a gyerekek Szentlélek hívó szentmiséje, utána vetített képes beszámoló a családtáborról.
- Szeretettel hívjuk és várjuk alakuló templomi gyerek-énekkarunkba az énekelni szerető lányokat iskolás kortól. A próbák hétköznap este heti 1 alkalommal lesznek. Célunk az együtt éneklésen túl egy jó közösség kialakítása. Jelentkezni Zoltainé Szabó Ildikónál vagy Trieb Mariannál lehet.
- Szeretettel hívunk mindenkit szeptember 17-én szombaton, a Nyitott Templomok Éjszakája nagymarosi rendezvényére. Az este 6 órás megnyitót követően érdekes, tartalmas előadásokat láthatunk, hallhatunk. A gyerekeket is várjuk izgalmas programokkal templomunkba. Aki teheti, hozzon magával egy üveg bort, hogy megkínálhassuk egymást.