E Hirdetések E Hirdetéseink 2015. október 11.

Hirdetéseink 2015. október 11.

  • Októberben minden este 6 órakor imádkozzuk a rózsafüzért. Szeretettel hívunk rá mindenkit.
  • Az Egyháztanács kihelyezett munka hétvégén vesz részt a jövő hétvégén. Hordozzuk munkájukat imádságunkban.
  • Jövő szombaton 17-én a Monsberger téri virágágyásokba szeretnénk a virágokat elültetni. 9 órakor kezdünk, aki tud, hozzon ásót, kapát, gereblyét. öntözőkannát.
  • Idősek Hete rendezvénysorozat okt.18-án vasárnap kezdődik a 8 órai szentmisén. Az előadást hétfő délelőtt Török Iván pszichologus fogja tartani a templomban, de elektronikusan is elérhető lesz. Ismét lesz lehetőség kiscsoportos összejövetelekre, mind a Közösségi Házban mind családoknál, lakásokon. Mivel az alkalmakat, helyszíneket az érdeklődésnek megfelelően alakítjuk ki, ezért kérjük hogy jelentkezzenek, akik szeretnének ilyen összejövetelen részt venni!               Jelentkezzenek azok is, akik szívesen lennének házigazdái 1-1 ilyen alkalomnak! A kiscsoportos találkozókhoz beszélgetésvezetőt biztosítunk! Jelentkezni Dankai Jánosnál, más áldoztatónál és a karitász tagoknál lehet. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is szeretnénk megrendezni      az                        „Ami fontos életemből” c. KIÁLLÍTÁST. Várunk az idős testvérektől a kiállítási tárgyakat, melyeket jövő héttől lehet a karitász tagoknál leadni.