- Októberben minden este 6 órakor imádkozzuk a rózsafüzért. Szeretettel hívunk rá mindenkit.
- Elsőáldozók szüleinek megbeszélés hétfőn, 19 órakor a Közösségi Házban. Kérjük a szülőket, h. a gyerekekről egy – egy fényképet is hozzanak.
- Idősek Hete program a mai napon elkezdődik. Előadás: 19-én hétfőn 10.15 -kor a templomban. Derűs öregség címmel Török Iván pszichológus tartja. Az előadás végén kis beszélgetés az előadóval a Közösségi Házban. Az előadás interneten is megtalálható lesz. Kérjük a fiatalokat, segítség hozzá az időseket, hogy el tudják érni az internetes adást. Kiscsoportos programok beosztása a hirdetőtáblán. A közösségi Házban tartott alkalom nyitott, a házaknál tartott találkozókra a csoportvezetőknél lehet jelentkezni. 25-én a fél 10-es szentmisén zárjuk a programot, ezt követően kis agapé a Közösségi Házban. Továbbra is várunk kiállítási tárgyakat az idős testvérektől!
- A Monsberger téri virágágyások beültetése a szombati csapadékos időjárás miatt elmaradt. Az ültetés új időpontja: október 22. csütörtök 9 óra. Mindenki segítségét szeretettel várjuk.