- Köszönjük mindenki munkáját, aki részt vett templomunk, a kálvária és a plébánia húsvéti nagytakarításában.
- Ma délután 16 órakor a Rózsafüzér társulat közös imára mindenkit szeretettel vár.
- A nagyheti miserend a hirdetőn és a honlapon is megtalálható
- A szent három napban, a liturgiák előtt már nem lesz gyóntatás, a hét elején igyekezzünk a húsvéti gyónást elvégezni.
- Nagyszerdán esti mise után ministráns próba gyerekeknek és a felnőtteknek is.
- A nagycsütörtöki és nagyszombati agapéra a finomságokat, amivel megkínáljuk egymást, a liturgia kezdete előtt leadhatjuk a közösségi házban.
- Nagypéntek szigorú böjti nap. 14 éves kortól nem eszünk húst, 18 – 60 év között háromszor eszünk és egyszer lakunk jól.
- Nagyszombaton a körmeneti lampionokra 100 forint adományt szeretnénk majd kérni.
- Húsvétvasárnap, a déli Urbi et Orbi áldását a Szentatyának, a televízión keresztül követhetjük.
- Húsvétvasárnap a 9.30-as szentmise után tojásvadászat a plébánia kertben a gyerekeknek.
- Közös énekes gitáros dicsőítésre hívunk és várunk minden kedves Testvért, húsvét hétfőn délután 4-től 6 óráig, a Nagymarosi templomba. A dicsőítést a Nagymarosi-, és a Faluközi Karizmatikus Imacsoportok tartják.
- Csütörtökön nincs szentségimádás.