E Hirdetések E Hirdetéseink 2017. január 29.

Hirdetéseink 2017. január 29.

  • Február végén kezdődik templomunk bejárati, kórusalatti és a kórus mellvéd szekkóinak a felújítása. A munkálatok 1,4 millió forintban kerülnek. Jövő  vasárnap szeretnénk kérni, hogy persely adományunkkal segítsük a munkálatokat megkezdését.
  • ​Az ALPHA kurzust az elmúlt hetekben már hirdettük. Szórólapok hátul találhatók ezzel kapcsolatban. Kérünk mindenkit, hogy keressen a környezetében olyanokat, akiknek nem volt lehetőségük a kereszténységgel kapcsolatba kerülni, vagy már eltávolodtak a templomtól. Keressük, hívjuk meg,  ajánljuk a szervezőknek ezek az embereket! Az Alpha kurzus február 1-án kezdődik. Szerdai napokon 7-órától fél 10-ig tartjuk a Szent Márton Közösségi Házban.
  • Szeretettel hívjuk a házasokat 2017. február 12-18 között a Házasság Hete rendezvényeire. Előadások 12-én vasárnap, majd kedden és csütörtökön este 8 órakor lesznek a Szent Márton Közösségi Házban. A programsorozat a szombat esti szentmisén a házassági fogadalom megújításával, családok megáldásával majd 8 órakor egy gyertyafényes vacsorával zárul. Az előadások ingyenesek, a vacsorára jelentkezni Kovács Barnánál lehet. Részletek a kihelyezett plakátokon és a honlapon.
  • Csütörtökön Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe.  17-30-kor szent órát tartunk!
  • Jövő vasárnap a szentmisék után balázsolás.