Az ülés időpontja: 2017. január 16.
Közösségeink áttekintése (alvók vagy élőek e keresztény közösségeink?)
- Számba véve a jelenleg nevesített 25 közösséget, látható, hogy több olyan közösség van, amelyik nem kifejezetten a klasszikus keresztény közösség kritériumai szerint működik, és szintén több az olyan közösség, amelyik vegetál, vagy pusztán a több éves rutin által él, működik jól-rosszul.
- Péntek Attila és Dr. Hadi Ferenc személyeiben team alakul, hogy megvizsgálják, hol, melyik közösség szorul tényleges segítségre. Amennyiben a közösség nyitott a segítség elfogadására, úgy közösen ötletelnek, és kidolgozzák a segítség módját.
A közösségi lét elősegítése a Nagymarosi Egyházközségben
- Az idei év szlogenje: egy templom, egy család.
- A felmerülő kérdések:
Mit is jelent ez valójában?
Hogyan váltsuk mindezt valóra?
A közösségvezetőket szólítsuk e újra meg?
Mindez nagyobb közösségi rendezvényeken csúcsosodjon ki?
- -A témát továbbgondolja, körbejárja, és újra az Egyháztanács elé hozza: Dr. Hadi Ferenc és Halupka Gábor
Egyházközségi ingatlanjaink elkeresztelése, névadás
- Halupka Gábor konkrét javaslata nyomán felmerült, hogy az egyházközségünk közelmúltjában élt jeles személyekről nevezzünk el bizonyos közterületeket, egyházi ingatlanokat.
- Mindez amennyire tisztes emlékállítás, ugyanúgy konfliktusforrás is lehet (miért erre gondoltunk először, és nem arra; ez igazából nem méltó minderre, de az sokkal jobban megérdemelné, stb.).
- Az ügyben lehetséges problémák átgondolását Maurer János, Dankai János és Heininger Ferenc vállalta.
Férfi keresztút nagyböjtben
- Felvetődött, hogy nagyböjtben a templomi péntek esti keresztutak közül az egyik legyen férfi keresztút, férfiak által felolvasott, imádkozott.
- Ennek szervezését vállalta: Heininger Ferenc
Plébánia udvari vizesblokk végleges terve
- A korábbi módosítási javaslatok át lettek vezetve a tervezett alaprajzra.
- A testület jóváhagyja, hogy a módosított alaprajz alapján meginduljon az engedélyes terv elkészíttetése. Felelős: Heininger Ferenc
- István atya továbbküldi az alaprajzot Dobszay Bence atyának (ötletadó, és reménybeli finanszírozó) véleményezésre.