Liturgikus szín: zöld.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Testvérek! – Most folytatjuk a liturgia magyarázatokat, katolikus hitünk egyes részeinek ismertetését. a Magyar Katolikus Püspöki Kar által jóváhagyott ÉNEKLŐ EGYHÁZ nevű imakönyvben foglaltak szerint. Ma van az évközi 30. vasárnap.
Tartalom
TANÁCSOK AZ IMÁDKOZÁSHOZ
Mennyit imádkozzunk?
Legfontosabb, hogy sokszor imádkozzunk, ha nem is sokat. Engedjük át magunkat Isten ihletésének – ne rohanjunk a dolgaink után, ha Ő hosszabb együttlétre hív; viszont gyakran gondoljunk rá rövid imával és fohászokkal, ha csak arra van alkalmunk. A rövid, tartalmas imádságra legszebb példák az Egyház liturgikus könyörgései latinul: orációi.
Hol imádkozzunk?
Imádkozzunk a liturgikus közösségben: 110. zsoltárban olvassuk, hogy „Hálát adok neked, Uram, teljes szívemből az igazak tanácsában és gyülekezetében”
Imádkozzunk a keresztény közösségekben, családokban, mert „ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok köztük” – mondta Jézus.
Imádkozzunk, mint az Úr tette, teljes magányba visszavonulva, ahogy Jézus mondta: „Te pedig menj be hálókamrádba, zárd be az ajtót, s imádd Atyádat a rejtekben”
Imádkozzunk a templomban, a szentségi Jézus jelenlétében, mert „jó nekünk itt lennünk”.
Imádkozzunk a világi sürgés-forgás közt is, munkahelyen, villamoson, kirándulás közben, mert „akár esztek, akár isztok, akármit csináltok, mindent az Isten dicsőségére tegyetek” – mondta Szent Pál a Korinthusiaknak írt első levelében.
Miről imádkozzunk?
A keresztény ember imádsága – minthogy az Egyház imádságát tükrözi kicsiben – nem zárkózik be a szűk önvilágába, a látóköre isteni méretű. Örvendezve ismeri föl és vallja meg Isten nagyságát, a Szentháromság titkát, a megváltás csodálatos művét, a gondviselés minden megnyilvánulását. Bizalommal fordul Istenhez, elsősorban lelki, de azután testi javakat is kérve. Imádkozzunk másokért is, önmagunkért is. Isten irgalmát kérjük magunk és a mások bűneire. A dicsőítő – hálaadó – engesztelő – kérő ima az Egyház hitével összhangba hozva felöleli az egész életünket, és kiterjed arra a nagy valóságra, amit természetfölöttinek hívunk!
Kedves Testvérek! Most pedig imádkozzunk együtt a Plébános Urunkért, az egykor és most élő papokért, szerzetesekért, szolgálattevőkért, népünkért, vezetőinkért, az ellenfeleinkért és az ellenségeinkért:
„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Amen.