E Liturgiamagyarázatok E Liturgia magyarázat 2014. május 4.

Liturgia magyarázat 2014. május 4.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Testvérek! – Ma van Húsvét 3. vasárnapja! Most a liturgia magyarázat keretében folytatjuk a katolikus hitünk egyes részeinek ismertetését! Az evangélium Jézus megjelenéseinek sorát folytatva elbeszéli, miként erősítette meg az apostolokat Jézus a feltámadása utáni 40 nap alatt, s miként adta meg az utolsó tanításait és az egyházalapító intézkedéseit.

Folytatjuk a Hitünk rövid összefoglalását A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, összefoglalása alapján, kérdés – felelet formájában:

228. Milyen kapcsolatban vannak a szentségek a hittel?

A szentségek nem csupán föltételezik a hitet, hanem a szavakkal és a szertartásokkal táplálják, erősítik és ki is fejezik azt. A szentségeket ünnepelve az Egyház megvallja az apostoli hitet. Ebből származik az ősi mondás: „Lex orandi lex credendi”, azaz az Egyház úgy hisz, ahogyan imádkozik.

229. Miért hatékonyak a szentségek?

A szentségek hatékonyak ex opere operato – azaz magyarul: „a cselekedet által, ami szentségi cselekményben megtörténik”, mert Krisztus az, aki tevékenykedik bennük és közli a szentség által jelzett kegyelmet, függetlenül a szolga személyes életszentségétől. Azonban a szentségek gyümölcsei függenek az őket fogadó fölkészültségétől is!

230. Miért szükségesek a szentségek az üdvösséghez?

A Krisztusban hívők számára a szentségek szükségesek az üdvösséghez – habár nem az összes szentséget kapja meg minden egyes hívő –, mert ezek adják a szentségi kegyelmeket, a bűnök bocsánatát, az istengyermekké fogadást, az Úr Krisztushoz való hasonulást és az Egyházhoz tartozást. A Szentlélek gyógyítja és átalakítja azokat, akik fölveszik a szentségeket!

231. Mi a szentségi kegyelem?

A szentségi kegyelem a Szentlélek kegyelme, amelyet Krisztus ajándékoz. Minden szentségnek sajátos kegyelme van. Ez a kegyelem segíti a hívő embert az életszentségre vezető úton, s így segíti az Egyházat is, hogy növekedjék a szeretetben és a tanúságtételben.

232. Milyen kapcsolat van a szentségek és az örök élet között?

A szentségekben az Egyház már az örök élet elővételezését kapja, miközben „várjuk a reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét”.

Kedves Testvérek! Most pedig imádkozzunk együtt a Plébános Urunkért, az egykor és most élő papokért, szerzetesekért, szolgálattevőkért, népünkért, vezetőinkért, ellenfeleinkért, ellenségeinkért és a Váci Egyházmegyei Zsinat munkájáért:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Amen.