Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Testvérek! – Most folytatjuk a liturgia magyarázatokat, a katolikus hitünk egyes részeinek ismertetését. Ma Advent 1. vasárnapja van!
Tartalom
Mit jelent az „Advent” szó?
Advent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. Advent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka.
Mikor tartjuk az Adventet?
Advent, egyben, az egyházi év a Szent András ünnepéhez (nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik. Négy hétből áll, a negyedik többnyire csonka. A liturgikus szín: viola (kivéve Advent III. vasárnapján, amikor szabad rózsaszínt használni). December 17-től már a közvetlen karácsonyi előkészület jeles napjait tartjuk.
Milyen Úrjövetről emlékezünk meg Adventben?
1. Történelmi Úrjövet. Az ószövetség várakozása Krisztus első – alázatos – eljövetelére „az idők teljességében”.
2. Kegyelmi Úrjövet. A hivő lélek várakozása Krisztus folytonos – lelki – eljövetelére, a Karácsonyban.
3. Eszkatologikus, azaz a végső időkkel kapcsolatos Úrjövet. Az Egyház virrasztó várakozása Krisztus második – diadalmas – eljövetelére, az Utolsó Napon.
Hogyan ünnepeljük a Történeti Úrjövetet?
A bűnbe esett emberiség évezredekig várta a Szabadítót, aki majd kibékíti egymással az Istent és az embert. Az Egyház most azonosul a „sötétségben és a halál árnyékában” ülő, leláncolt igazak vágyakozásával. Elismerjük, hogy mi is rá vagyunk szorulva a megváltásra, és reménykedve emeljük föl fejünket, hallván a prófétai szót: „íme, jön az Úr, a népek megváltására!”
Így aztán karácsonykor boldogan énekelheti majd az Egyház: „Megmutatta az Úr az Ő Üdvösségét.” Az évenként visszatérő Advent mintegy élő emlékműve a történeti Úrjövetnek. Ezzel az Egyház teljesíti a kötelességét, hogy Isten minden jótéteményét, így Krisztus első eljövetelét is hálaadó emlékezetben tartsa, és egyben helyes adventi lelkületet is tanul az Ószövetség igazaitól, prófétáitól.
Kedves Testvérek! Most pedig imádkozzunk együtt a Plébános Urunkért, az egykor és most élő papokért, szerzetesekért, szolgálattevőkért, népünkért, vezetőinkért:
„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Amen.