E Liturgiamagyarázatok E Liturgiamagyarázat 2012. január 8.

Liturgiamagyarázat 2012. január 8.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Testvérek! – Most folytatjuk a liturgia magyarázatokat, a katolikus hitünk egyes részeinek ismertetését. Ma URUNK MEGJELENÉSÉNEK ÜNNEPE, VÍZKERESZT van.

Ma URUNK MEGJELENÉSÉ-t ünnepeljük. (Az ünnep neve: VÍZKERESZT, EPIFÁNIA) – Ez FŐÜNNEP, a liturgikus szín: FEHÉR. Ez a karácsonyi időszak második nagy ünnepe! Egyike a legrégibb ünnepeinknek, keletről terjedt el az egész Egyházban. A keleti és a nyugati egyház egyaránt január 6-án tartja. Magyarországon ez idő szerint a jan. 2. és 8. közé eső vasárnapon ünnepeljük.

Az EPIFÁNIA szó megjelenést, megnyilvánulást, látogatást jelent. Amikor Krisztus megszületett, akkor Isten bevonult a földi világba, a történelembe. Nem azért, hogy belemerüljön, hanem hogy magához emelje az emberiséget. Jézusban rejtőzködött ugyan az isteni mindenhatóság, de egy-egy pillanatban átfénylik emberi természetén, kinyilvánul a világ előtt. „Hármas csodával ékes napot ünneplünk” – énekli az Egyház zsolozsmája. Három ilyen kinyilvánulást hirdet és jelenít meg a liturgia:

  1. A Napkeleti bölcsek a gyermekben elismerik a várva várt királyt. Ajándékaikkal kinyilvánítják az Ő fönségét. Bennük már nem csak a zsidó nép járul a Kisded elé (mint a pásztorok hódolatában), hanem a pogányok is, az egész földkerekség, ők az „első zsengéje” az Egyházba belepő népeknek. Mi magunk vagyunk a királyok, akik Krisztusnak hódolunk, a felajánlási menetben adományokat viszünk, s az áldozati lakomában Krisztus jelenlétével találkozunk. Minket a hit csillaga vezet Betlehembe.
  2. Az ünnep teljes tartalmához tartozik Krisztus megkeresztelkedésének misztériuma, amikor az Atya és a Szentlélek kinyilvánította, hogy Jézus a Fölkent. Így tehát ez is megnyilvánulás (Epifánia). Erről a titokról a liturgia külön emlékezik meg.
  3. E nap misztériumaihoz tartozik a kánai menyegző csodája: szintén kinyilvánulás, Epifánia, mert ez volt Jézus első csodája, isteni hatalmának első kinyilvánítása. „Nyilvánosságra hozta, megjelentette dicsőségét, és tanítványai hittek benne.” Eredetileg ezt is Vízkeresztkor ünnepelték.

Hogyan üljük meg Vízkeresztet? Adjunk hálát hitünkért, s mint a bölcsek, mi is csillagunkként kövessük azt. Vigyük a jászolhoz az istenszeretet aranyát, az imádság tömjénjét, önmegtagadásaink mirháját.

E napon az Egyház vizet szentel és megáldja lakásainkat. Vegyünk részt a vízszentelésen, tartsunk otthon szenteltvizet és használjuk jámbor módon. Kérjük meg a plébános urunkat, hogy látogasson meg minket, s áldja meg a házunkat!

Kedves Testvérek! Most pedig imádkozzunk együtt a Plébános Urunkért, az egykor és most élő papokért, szerzetesekért, szolgálattevőkért, népünkért, vezetőinkért, az ellenfeleinkért és az ellenségeinkért:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Amen.