A hagyomány szerint Szent Joakimot, Jézus nagyapját is kizárták a közösségből, mert nem voltak gyermekei; életét – akárcsak felesége, Anna életét – haszontalannak tekintették. De az Úr küldött hozzá egy angyalt, hogy megvigasztalja. Amikor a város kapuja előtt bánatosan állt, megjelent neki az Úr küldötte, és így szólt: „Joakim, Joakim! Az Úr meghallgatta esdeklő imádat.”[1

De akkor is, amikor minden sötétnek tűnik, mint ezekben a járványos hónapokban, az Úr angyalokat küld, hogy vigasztaljanak magányunkban, és ismételgessék nekünk: „Mindennap veled vagyok!”

Ezt mondja neked, ezt mondja nekem, ezt mondja mindenkinek. Ez az értelme ennek a napnak – melyet éppen idén akartam, hogy megünnepeljünk, amikor véget ér a hosszú elszigeteltség és lassan újraindul a társadalmi élet –: hogy minden nagypapát, minden idős férfit, minden nagymamát, minden idős asszonyt – különösen azt, aki közülünk a legmagányosabb – meglátogassa egy angyal!

Van úgy, hogy ezek az angyalok unokáink arcával jelennek meg, máskor családtagjaink, korábbi barátaink vagy olyan barátaink arcával, akikkel ebben a nehéz időszakban ismerkedtünk meg. Most ébredtünk csak rá, mennyire fontosak az ölelések és a látogatások mindannyiunk számára, és annyira elszomorító, hogy egyes helyeken ezekre még mindig nincs lehetőség!

Az Úr azonban Isten igéjén keresztül is küldi hozzánk hírnökeit, ő gondoskodott arról, hogy Isten igéje mindig táplálja életünket. Mindennap olvassunk egy részt az evangéliumból, imádkozzuk a zsoltárokat, olvassuk a prófétákat! Teljesen meg fogunk hatódni az Úr hűségétől!

A Szentírás abban is segít, hogy megértsük, mit kér ma az Úr életünktől. Ő ugyanis a nap minden órájában küld munkásokat szőlőjébe (vö. Mt 20,1–16), minden életszakaszban. Én magam tanúsíthatom, hogy akkor kaptam meghívást arra, hogy Róma püspöke legyek, amikor már úgymond elértem a nyugdíjkorhatárt, és már azt képzeltem, hogy nem sok újat fogok tudni csinálni.

Az Úr mindig közel van hozzánk, mindig, új meghívásokkal, új szavakkal, vigasztalásával, de mindig közel van hozzánk. Jól tudjátok, hogy az Úr örökkévaló, és soha nem megy nyugdíjba, soha!

Máté evangéliumában Jézus azt mondja az apostoloknak: „Menjetek tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19–20). Ezek a szavak ma hozzánk is szólnak, és segítenek jobban megérteni, hogy hivatásunk a gyökerek őrzése, a hit átadása a fiataloknak és a kicsinyek gondozása.

Jól figyeljetek: mi a hivatásunk ma, a mi életkorunkban? Őrizni a gyökereket, átadni a hitet a fiataloknak és gondoskodni a kicsinyekről. Ne felejtsétek el ezt!

Nem számít, hány éves vagy, dolgozol-e még vagy sem, egyedül maradtál-e vagy van családod, fiatalon vagy idősebb korban lettél-e nagymama vagy nagypapa, önellátó vagy-e vagy segítségre szorulsz, mert nincs olyan életkor, amikor visszavonulhatnánk az evangélium hirdetésének feladatától, a hagyományok unokáknak való átadásának feladatától. El kell indulni, és mindenekelőtt ki kell lépni önmagunkból, hogy valami új dologba kezdjünk!

Ezért a történelem egyik döntő pillanatában rád is vár egy megújult hivatás. Felteszed magadnak a kérdést: de hogyan lehetséges ez?

Erőim már fogytán vannak, és nem hiszem, hogy sokat tudnék tenni. Hogyan kezdhetnék el másképp viselkedni, ha a megszokás lett létezésem szabálya?

Hogyan tágíthatnám látókörömet, ha még a lakóhelyemet sem hagyhatom el, ahol élek? Nem elég nehéz teher a magányom? Hányan teszitek fel magatoknak ezt a kérdést: nem elég nehéz teher a magányom? Jézus maga is hallotta, hogy Nikodémus feltett neki egy ilyesfajta kérdést: „Hogyan születhetik meg az ember, amikor már öreg?” (Jn 3,4). Ez megtörténhet – válaszolja az Úr –, ha az ember megnyitja a szívét a Szentlélek működése előtt, aki ott fúj, ahol akar. A Szentlélek – azzal a szabadsággal, amellyel rendelkezik – mindenhová elmegy, és azt teszi, amit akar.

Ahogy már többször mondtam, a világ mostani válságából nem kerülünk ki úgy, amilyenek korábban voltunk: jobbak vagy rosszabbak leszünk.  Senki sem boldogul egyedül. Egymás adósai vagyunk. Mindannyian testvérek!Ezeket előrebocsátva szeretném elmondani neked, hogy szükség van rád ahhoz, hogy testvériségben és társadalmi barátságban felépítsük a holnap világát: azt a világot, amelyben élni fogunk – mi a gyermekeinkkel és unokáinkkal –, amikor a vihar már elült. Mindannyiunknak „tevékeny szerepet kell vállalnia sebzett társadalmaink helyreállításában és támogatásában”.[4] A pillérek között, melyeknek ezt az új építményt tartaniuk kell, van három, amelyek felállításában te másoknál jobban segíthetsz.