E Kategória: Napi ige ( Page )

Napi ige

„Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,45) Az élet igéje ebben a hónapban is egy boldogságról szól. Egy asszony, Erzsébet ezzel az örömteli és ihletett köszöntéssel fordul egy másik asszonyhoz, Máriához, aki eljött hozzá...

bővebben

Fekete István fantasztikus novellájával biztatunk mindenkit arra, hogy legalább egyszer térjen be egy hajnali rorátéra, nem fogja megbánni! Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre...

bővebben

„Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” (Mt 5,9)  Máté evangéliuma a korabeli zsidó környezetből származó keresztényeknek íródott. Ezért használ sok olyan kifejezést, amely az ő kulturális és vallási hagyományukra jellemző. Az ötödik...

bővebben

Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte5-6 cm átmérőjű kövekkel. Majd megkérdezte hallgatóit: „Ugye tele van az üveg?” „Igen” – hangzott a válasz. Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és...

bővebben

„Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik” (Róm 8,28) Pál apostol rómaiaknak írt leveléből származik az ige, melyet ebben a hónapban megélni javasolunk. Hosszú, gondolatokkal és tanításokkal teli szövegről van szó, amelyet Pál Rómába menetele előtt írt,...

bővebben

Ferenc pápa, Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka és Justin Welby canterburyi érsek most először egyesítették hangjukat, hogy sürgős felhívást fogalmazzanak meg a környezeti fenntarthatóság, a szegénység elleni küzdelem és a nemzetközi együttműködés érdekében....

bővebben

Ferenc pápa a Hősök terén: Jézus csodálóiból követőivé kell válnunk! Fülöp Cezáreájában Jézus megkérdezi a tanítványaitól: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” (Mk 8,29). Ez a kérdés sarokba szorítja a tanítványokat és fordulatot hoz számukra a mester követésében. Jól...

bővebben

„Minden forrásom belőled fakad.” Az Eucharisztia keresztény életünk és küldetésünk forrása. A zsoltáros hitből fakadó örömmel énekli, hogy mindenek forrása az Isten (Zsolt 87,7). A szamariai asszony történetéből (Jn 4,7-26) tudjuk, hogy Jézus Krisztusban „az örök...

bővebben

Életige – AUGUSZTUS

„Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.” Ki a legnagyobb, ki a leghatalmasabb, ki a győztes a társadalomban, az egyházban, a politikában, a piaci életben? Ez a kérdés húzódik meg a kapcsolatok mögött, irányítja a döntéseket...

bővebben